Rekord nyereségek a kínai bankszektorban

Peking |

<p>Amerikai és európai versenytársaival szemben igen sikeres első félévet tudhat maga mögött a kínai bankszektor - derül ki a héten közzétett jelentésekből.</p>

Az öt legnagyobb pénzintézet első féléves nyeresége meghaladja a tizennégy legnagyobb amerikai és európai versenytársának összesített eredményét. Az öt legnagyobb közül kettő, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) és a Kínai Mezőgazdasági Bank (ABC) is rekord profitot könyvelt el az első hat hónapban. Az idén nyugat-európai jelenlétét erősítő ICBC nettó nyeresége 29 százalékkal, 109,5 milliárd jüanra (3221 milliárd forint) nőtt, az ACB nyeresége 66,6 milliárd jüan (1959 milliárd forint) volt.     A sanghaji üzleti lapok pénteki jelentése alapján tíz másik kereskedelmi bank is a várakozásokat jóval meghaladó félévet zárt, s átlagban éves szinten több mint 30 százalékos profitnövekedést könyveltek el. A felülteljesítő pénzintézetek közt szerepel a Kínai Fejlesztési Bank (CCB) és a Magyarországon is jelen lévő Bank of China (BoC), mellettük kisebb bankok, többek közt a Minsheng Bank és a Sencseni (Shenzen) Fejlesztési Bank is helyet kapott. Utóbbi kettő eredménye a legjobb: 2010 első félévéhez képest profitjukat idén 56,98 és 56 százalékkal növelték.     A kínai központi bank az infláció megfékezésére kétszer emelt kamatot 2011 első félévében, a túlzott likviditás lekötésére pedig a bankok kötelező tartalékrátáját is megemelte. Az intézkedések a hitelezésre felhasználható pénz mennyiségének csökkenését eredményezték, ami a banki kamatlábak emelkedését vonta maga után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?