<p>A kilábalás üteme lassabb lesz a vártnál a gazdaságilag fejlett országokat tömörítő OECD szerint is: jövő évre szóló mostani előrejelzésében az OECD országcsoport 33 államára már csak 2,0-2,5 százalékos növekedéssel számol a korábban jelzett 2,8 százalékos átlag helyett.</p>
OECD:lassú lesz a kilábalás
Az euróövezeti gazdaság 2011-es növekedését most 1,5-2,0 százalékon, az Egyesült Államokét 1,75-2,25 százalékon várja a nemzetközi szervezet. Júniusi előrejelzésében az OECD az euróövezetre még 1,8 százalékot, az Egyesült Államokra 3,2 százalékot valószínűsített.
Az OECD egyúttal úgy véli, hogy a kamatok normalizálása csak 2012 első félévétől válik lehetségessé. Az indoklás szerint az amerikai és euróövezeti gyenge növekedés miatt - feltéve, hogy az inflációs várakozások jól megalapozottak - a kamatok normalizálása legkorábban 2012 első félévében következhet, és akkor is csak olyan ütemben, amely lehetővé teszi a monetáris politika számára, hogy kiigazító jellegű maradhasson.
Az OECD a G20 csoport november 11-12-i szöuli csúcsértekezlete elé időzítette mostani értékelését.
Nemrégiben közzétett őszi gazdasági kitekintésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rontotta korábbi előrejelzését a jövő évre: 4,2 százalékos globális bővülést vár, a júliusi előrejelzésben szereplő 4,3 százalékkal szemben. Az euróövezet számára kissé javított az IMF: a jövő évre 1,5 százalékra emelte a növekedés becsült ütemét a korábbi 1,3 százalékról. "Az euróövezeti kilábalás végre némi élénkséget mutat, de továbbra is mérsékelt és egyenetlen" - értékelte a szervezet.
Az Egyesült Államok tekintetében viszont a valutaalap is úgy látja, hogy nem lesz kellően dinamikus jövőre a kilábalás: csupán 2,3 százalékkal nő majd a gazdaság, a korábban valószínűsített 2,9 százalékkal szemben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.