Nyereségesek lesznek a csehországi nyugdíjalapok

Prága. Mintegy három százalék körüli nyereségre számítanak idén a kiegészítő nyugdíjalapok Csehországban. Ez nagyjából az infláció mértékének megfelelő növekedés – közölte Prágában Jan Diviš, a nyugdíjalapok szövetségének az alelnöke.

Prága. Mintegy három százalék körüli nyereségre számítanak idén a kiegészítő nyugdíjalapok Csehországban. Ez nagyjából az infláció mértékének megfelelő növekedés – közölte Prágában Jan Diviš, a nyugdíjalapok szövetségének az alelnöke. Mindez azt jelenti, hogy az állami támogatásokkal együtt a nyugdíjalapok kliensei idén 6-7 százalékos jutalékra számítanak, amit az említett infláció mintegy három százalékkal mérsékel. A tavalyi 2006-os évben a kiegészítő nyugdíjalapok ügyfelei átlagban 3,2 százalékos jutalékot kaptak pénzük után. Ez magasabb volt, mint a 2,5 százalékos infláció. Jan Diviš szerint jövőre a reformok következtében magasabb, négy százalék körüli infláció várható, így az alapok számára nehezebb lesz nyereséget elérni. A tíz nyugdíjalap az idei harmadik negyedévben is megtartotta a konzervatív beruházási taktikáját. Az általuk kezelt pénz 75,7 százalékát értékpapírokba, 6,5 százalékát részvényekbe, 7,9 százalékát határos banki betétekbe fektették. Az utóbbi 12 évben a kiegészítő nyugdíjalapok évi átlagos 5,92 százalékos hozamot termeltek. Az infláció levonása után az ügyfeleknek maradt nyereség átlagban 1,57 százalék volt. „A konzervatív befektetési stratégia a törvényi szabályozás és a nyugdíjalapok lényegéből fakad. Szükség lenne azonban olyan változásokra, amelyek emelnék a nyereségességet, hogy nagyobb értelme legyen a nyugdíjra való spórolásnak“ – mondta újságíróknak Petr Zámečník, az Investujeme.cz gazdasági hírportál főszerkesztője. A kiegészítő nyugdíjalapok minden probléma ellenére is nagyon vonzóak, főképpen a középkorúak és az idősebbek számára. A kockázat ugyanis minimális és az állam a spórolást támogatja. Aki havi 500 koronát tesz félre, az 120, míg 1500 koronánál havi 150 koronás állami támogatást kap.

A kormány olyan változásokat tervez, amelyek lehetővé tennék, hogy az alapok többet kockáztassanak a befektetésekkel, de egyúttal nagyobb nyereséget is produkálhatnak. A tízmilliós Csehországban jelenleg 3,864 millió személynek van kiegészítő nyugdíjbiztosítása. Ez a szám folyamatosan emelkedik. Szakértők szerint a jövőben még maximum 1-1,2 millió ember léphet be a rendszerbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?