Nő a vasutasok bére

Pozsony |

<p>Idén átlagosan 3 százalékkal nő a vasúti infrastruktúrát üzemeltető Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottainak a fizetése &ndash; derül ki a társaság és a tizenkét ágazati szakszervezet által tegnap aláírt 2014-es kollektív szerződésből.&nbsp;</p>

Mivel a társaságnál dolgozók átlagos havi bruttó bére 800 euró körül mozog, a vasutasok havonta átlagosan 24 eurós fizetésemeléssel számolhatnak. Štefan Hlinka, a ŽSR vezérigazgatója szerint a január elsejétől érvényes kollektív szerződés biztosítja az alkalmazottak eddigi szociális kedvezményeit is. A társaság idén nem tervez elbocsátásokat. Hlinka szerint az elmúlt év végén 14 500 alkalmazottjuk volt, és ezt a létszámot idén is szeretnék fenntartani. Az elmúlt években azonban már a dolgozók 16 százalékától váltak meg, vagyis 2010 óta mintegy 2700 ember veszítette el a munkáját. A Szlovák Vasutak az előzetes várakozások szerint az idei évet 4,5 millió eurós nyereséggel szeretné zárni. A több mint 465 millió eurós bevételeinek a nagy része, összesen mintegy 272,5 millió euró azonban az állami dotációból származik majd, míg a vasúti teher- és személyforgalmat lebonyolító társaságok által az infrastruktúra használatáért fizetett összeg csupán 68,5 millió eurót tesz ki. František Zaparanik, a Vasutas-szakszervezet elnöke szerint a másik két vasúttársasággal, a személyforgalmat biztosító Szlovák Vasúttársasággal és a Cargo Slovakia teherfuvarozóval folytatott bértárgyalások még nem zárultak le, így azt sem lehet tudni, hogy ezek alkalmazottai idén milyen béremelésre számíthatnak. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?