Nő a haszon, ám fizetést nem szívesen emelnek

Pozsony |

<p>A szlovákiai autógyártók beszállítói már nem is tagadják, hogy külföldi vendégmunkások tömegeit szeretnék behozni az országba, csak hogy ne kelljen megemelniük a fizetéseket. Az elemzők szerint a kormány hibát követett el azzal, hogy teljesen kiszolgáltatta az országot az autóipari cégeknek.</p>

Az autóipari beszállítóknak Szlovákiában nincs okuk a panaszra, az elmúlt öt évben látványosan javultak a gazdasági eredményeik. Döntő többségük tavaly tovább növelte a bevételeit, és minden második ilyen cégnek több mint 5 százalékkal nőtt a nyeresége – derül ki a PwC tanácsadó társaság, a Szlovák Autógyártók Szövetsége és a Szlovák Autóipari Intézet közös felméréséből. „Ez csak a kezdet, az elkövetkező időszakban még dinamikusabb növekedésre számítunk” – nyilatkozta Peter Mrnka, a PwC elemzője.

A termelésnövekedés miatt azonban a cégek részéről egyre nagyobb az igény az új alkalmazottak iránt. Tavaly az autóipari beszállítók csaknem kétharmada vett fel dolgozókat, és ma már tízből kilenc társaság ismeri el, hogy egyre nehezebben talál alkalmazottat. „Csak az elkövetkező négy évben 14 ezer új munkásra lesz szüksége az autóiparnak, miközben az ágazatban keresett szakmák végzős diákjainak a száma a 4 ezret sem éri el” – mondta Ján Pribula, a Szlovák Autógyártók Szövetségének a főtitkára. „A konkurenciaharc miatt a cégek kénytelenek növelni a fizetéseket, hogy magukhoz csalogassák az alkalmazottakat, ezt azonban a többségük elfogadhatatlannak tartja” – tette hozzá Mrnka. A cégvezetők többsége szerint a növekvő fizetések miatt képtelenek lesznek fenntartani a versenyképességüket, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy tömegesen hozhassák be az országba az olcsó külföldi munkaerőt, leverve így a béreket.

A helyzeten tovább ront a Jaguar Land Rover autógyártó nyitrai beruházása, az elkövetkező időszakban így egyre nagyobb nyomás nehezedik majd a kormányra az autógyártók részéről. Ezek azt követelik, hogy a Fico-kabinet enyhítsen a vendégmunkások behozatalával kapcsolatos szabályokon. „Szlovákia hatalmas hibát követett el azzal, hogy az autóiparnak ilyen tág teret biztosított, hiszen míg ebben az ágazatban már alig találni szakképzett hazai munkaerőt, más foglalkozási ágakban még jelentős tartalékok vannak” – mondta Juraj Janči, a Coface nemzetközi hitelbiztosító menedzsere. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?