Nemzetközileg kell szabályozni a ritka állat- és növényfajokkal való kereskedelmet

<p>A tengeri fajok, a trópusi fa, az elefántcsont vagy az orrszarvúak védelme fontos témája a dél-afrikai Johannesburgban zajló nemzetközi konferenciának, amelyen 183 országból csaknem 2500 küldött vesz részt.</p>

A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) szerződő feleinek konferenciáján a szlovák küldöttséget Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter vezeti.

Az Európai Unió pozícióját az EU soros elnökeként a szlovák delegáció koordinálja. Sólymos László környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a vadon élő fajok elleni bűncselekmény közös örökségünket veszélyezteti. „Nemcsak a ritka fajok kihalásához vezet, de aláássa a nemzetközi szabályokat és a gazdasági fejlődést is. Teljesítenünk kell, és mindent meg kell tennünk azért, hogy leállítsuk az orrvadászokat, valamint a védett növény- és állatvilággal való illegális kereskedelmet. A veszélyeztetett fajokból készült illegális termékek iránti kereslet és kínálat problémáját is megelőzéssel, neveléssel, oktatással, valamint szigorú ellenőrzéssel kell megoldanunk” – mondta a miniszter, hozzátéve: a CITES egyezmény implementálásánál nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a természeti források végesek.

A CITES egyezmény célja, hogy egyetlen vadon élő növény- vagy állatfaj se legyen kitéve a kipusztulás veszélyének a nemzetközi kereskedelem miatt. A tárgyalások fontos témája a vadásztrófeákkal folyó kereskedelem lesz, jelenleg ugyanis nem létezik egyértelmű előírás a CITES egyezményben a  trófeavadászatról. „Célunk nem a trófeavadászat betiltása, hanem feltételeinek globális szintű rögzítése, hogy az ne legyen káros hatással a természetre, és hogy a helyi lakosok számára előnyös legyen” – tette hozzá a miniszter.

Sólymos László Karmenu Vella környezetvédelmi biztossal, Dél-Afrika környezetvédelmi miniszterével, valamint az uniós miniszterekkel és EP-képviselőkkel a tengeri ügyekről és a halászatról fog tárgyalni.

A CITES egyezmény részét képezi az I. és II. számú függelék. Az I. számú függelékben azok a fajok szerepelnek, melyeket a kereskedelem következtében a kihalás fenyeget, ezért a velük való kereskedelmet betiltották. A II. számú függelékben pedig azok a fajok vannak feltüntetve, amelyeket a kihalás fenyegetne abban az esetben, ha a velük folyó kereskedelmet nem ellenőriznék. Az európai huszonnyolcak arra törekszenek, hogy a CITES egyezmény szigorúbb szabályozása vonatkozzon néhány papagájfajra, tengeri fajra és trópusi fára is.

A nemzetközi konferencia a legmagasabb rangú politikai vezetőkkel szeptember 23-án kezdődik, a környezetvédelmi szakértők további két hetet töltenek Dél-Afrika legsűrűbben lakott városában, hogy folytassák az eszmecserét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?