Nem kelendő a szlovák bútor

<p>Pozsony. Csökkenő bevételek, csődbe ment cégek, elbocsátások – a szlovákiai bútoripar az egyik legrosszabb időszakát éli, és látványosabb javulásra nem számíthatunk az elkövetkező időszakban sem. Az ágazat képviselői szerint a cégeket az mentheti meg, ha a tömeggyártás helyett egy-egy részterületre specializálódnak.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

„A gazdasági válság kirobbanása előtt, vagyis 2008-ban a szlovákiai bútoripar bevételei még elérték a 840 millió eurót, ami az elmúlt évre 450 millió euróra esett vissza” – nyilatkozta Igor Patráš, a Szlovákiai Fafeldolgozók Szövetégének az elnöke. Nem csoda, hogy emiatt tavaly rekordszámú cég jelentett csődöt az ágazatban. „Összesen hét bútoripari cég ment tönkre, ami 2006 óta a legrosszabb eredménynek számít” – mondta Jana Marková, a Slovak Credit Bureau elemzője.

Az elemzők az ágazat mélyrepülését az építőipar helyzetével hozzák összefüggésbe. A magas munkanélküliség miatt az országban egyre kevesebb új lakás épül: a válság előtt évente még 18 ezer lakást adtak át, tavaly már nem egész 14 ezret. Ez természetesen a bútoreladásokon is meglátszik. Ez azonban nem az egyedüli ok. Az ágazatban vállalkozó cégeknek ugyanis egyre nagyobb terhet jelentenek a rendkívül magas energiaárak. A legfrissebb felmérések szerint ezek a legmagasabbak közé tartoznak az egész Európai Unióban. Patráš szerint ráadásul továbbra is jelentős konkurenciát jelent a szlovákiai gyártóknak az olcsóbb, nem egyszer azonban rendkívül silány minőségű külföldi behozatal. A rossz mutatók a foglalkoztatottságon is meglátszanak. 2008-ban még 12 ezer embernek adott munkát az ágazat, ami tavalyra 9500-ra esett vissza.

Látványosabb javulásra ráadásul az elkövetkező időszakban sem számíthatunk. Patráš szerint az ágazat számára így csak az jelenthet bizonyos megoldást, ha a cégek egy-egy szűkebb részterületre specializálódnak. A Szlovákiai Fafeldolgozók Szövetégének az elnöke szerint ez a trend már a múlt heti nyitrai bútoripari szakvásáron is meglátszott. Példaként a pósfalvai (Pušovce) Proteak társaság említhető, amely az Eperjesi járásban hajóbútorokat gyárt. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?