Nem drágulnak a tejtermékek

Pozsony. Nyugat-Európában hamarosan akár a felével is nőhet a tejtermékek ára, Szlovákiában azonban egyelőre nem kell számítanunk drasztikus drágulására – derül ki a Szlovák Tejipari Szövetség elemzéséből.

Szlovákia minden egyes lakosa évente átlagosan csaknem 52 liternyi tejet és hét liter joghurtot fogyasztJán Krošlák felvételeA tejtermékek drágulását nemrég Németország jelentette be, ahol az árak az elkövetkező időszakban akár 50 százalékkal is nőhetnek. Mindezt az ottani szakmai szervezetek azzal magyarázzák, hogy az ázsiai piacokon egyre nagyobb az érdeklődés az európai tejfeldolgozók termékei iránt. A Szlovák Tejipari Szövetség szerint azonban mindez Szlovákiára nem érvényes, hiszen nálunk a tejtermelést szigorú kvóták tartják kordában, így az árak nagyobb növekedésére sem kell számítanunk.

Bizonyos aggodalmakat kelthet azonban, hogy a szárított tej ára a világpiacon az elmúlt időszakban 40 százalékkal nőtt. Zuzana Nouzovská, a Szlovák Tejipari Szövetség főtitkára szerint így nem kizárt, hogy a gabona drágulásával párhuzamosan a nyers tej ára is nőhet, ami később a fogyasztói árakban is megmutatkozhat. Nouzovská szerint a hazai tejpiac árstabilitását hosszabb ideje csak úgy tudják fenntartani a hazai cégek, hogy az európai piacokon egyre nagyobb veszteségeket érnek el. Mindez végül ahhoz vezethet, hogy az ágazat végleg elveszíti a konkurenciaképességét. Az idei első negyedévben a hazai tejá-gazat több mint 20 millió koronás veszteséget ért el. Mindez persze arra sarkalja a hazai cégeket, hogy emeljék az áraikat. Ez azonban nagy mértékben függ a kereskedőktől, a nagy üzletláncoktól is, amelyek tartósan alacsony szinten szeretnék tartani az árakat. Zuzana Grznáriková, a Danone vezérigazgatója szerint például az elkövetkező időszakban nem kell a tejtermékek nagyobb áremelésére számítanunk.

Manapság ráadásul stabilnak mondható a tejtermelés is. A nálunk árult tejtermékek nagy részét szlovákiai tejből készítik, az árukat így elsősorban a hazai tej felvásárlási ára befolyásolja. Júniusban a tej felvásárlási ára 0,7 százalékkal csökkent, az árszint így stabilnak mondható. Fokozatosan csökken azonban a cégek által felvásárolt tej mennyisége. Idén júniusban 4,5 százalékkal kevesebb tejet vásároltak fel, mint egy évvel korábban, ami mintegy 82 ezer liternyi tejnek felel meg.

Mindeközben jelentős változás tapasztalható a fogyasztói szokásokban is. A GfK Slovakia piackutató elemzése szerint egyre több joghurtot és tartós tejet fogyasztunk. Az elmúlt egy évben csaknem 10 százalékkal nőtt a joghurtfogyasztás, míg a friss tej forgalma 19 százalékkal csökkent a tartós tejek javára. A tej a tejtermékek közül ugyan továbbra is a legkedveltebb – 70 százalékos részesedéssel – az aránya azonban fokozatosan csökken. A szlovákiai lakosság évente személyenként csaknem 52 liternyi tejet és hét liter joghurtot fogyaszt. (hn, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?