Negyedéves termelési rekord a Teslánál

Palo Alto |

<p>Az első negyedévben rekordszámú, 25 ezer autót szállított le megrendelőinek a Tesla, 69 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.</p>

Az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla 13 450 Model S és 11 550 Model X autót szállított le.

Az első negyedévben legyártott autók száma 25 418 volt, a Tesla így jó úton halad a 47-50 ezres első fél éves tervének megvalósítása felé. Júliustól kezdődően viszont, a Model 3 sorozatgyártásának a megkezdését követően, a Tesla már hetente 5 ezer autót tervez gyártani. A 2018-as célkitűzés pedig már évi 500 ezer autó.

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelt el három éve első alkalommal nyereséget, amit 121 millió dolláros veszteség követett a negyedik negyedévben. Elemzők szerint az idei első negyedévet is veszteséggel zárja a Tesla.

A legolcsóbb Model S árának a felébe, 35 ezer dollárba kerülő Model 3 sorozatgyártása megkezdésének a reményében a Tesla részvényének az árfolyama az idén már mintegy harminc százalékkal emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?