Négy London–Poprád járat

Poprád. A nyári idényben az eddigi három helyett heti négy járatot biztosít a London (Luton)–Poprád vonalon a Sky Europe légitársaság. Erről a Magas-tátrai Idegenforgalmi Társulás tájékoztatta lapunkat.

Poprád. A nyári idényben az eddigi három helyett heti négy járatot biztosít a London (Luton)–Poprád vonalon a Sky Europe légitársaság. Erről a Magas-tátrai Idegenforgalmi Társulás tájékoztatta lapunkat. A keddi, csütörtöki és szombati járat mellett július 6-tól egy vasárnapit is beiktatnak, hogy több angol turistát csalogathassanak a hegységbe. A poprádi repülőtéren évről évre egyre több utas fordul meg. Számuk tavaly már a 60 ezret is meghaladta, ami a 2006-os 41,5 ezerhez képest 45 százalékos növekedést jelent. Nagy-Britanniából tavaly 2923 szállóvendég érkezett a Magas-Tátrába, 2006-ban pedig 3002 – tudtuk meg az idegenforgalmi társulástól. Ezzel a szigetország – 0,67%-os részesedéssel – tizedik a sorban. A britek átlagban három vendégéjszakát töltenek a hegység szálláshelyein.

Idén júniustól szeptemberig a légikikötő bulgáriai a Bulgarian Air Charter, a Bulgaria Air és az Air Slovakia légitársaságoknak charterjáratokat biztosít a Pop?rád–Burgasz vonalon. E szolgáltatásokon kívül a reptér az Air Transport Europe légi mentőszolgálat gépeinek is bázisul szolgál; ez a társaság végzi például a légi mentést a hegyekben bajba jutottak esetében. A TLS Air társaság gépmadarait pedig sétarepülésre vehetik igénybe az érdeklődők. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?