Naponta kísértésbe vitt vásárlók

A nagy üzletláncok, elsősorban a szupermarketek és a hipermarketek számos kedvezményes akcióval bombázzák a potenciális vásárlókat. Az év eleji kiárusítások után február derekán a Tesco ismét lépett és 1000 termék árát érezhetően csökkentette.

A Tesco február 15-én Csehországban és Szlovákiában 1000, általa fontosnak nevezett termék esetében vitte látványosan lejjebb az árakat. Megfigyelők szerint ez a nagy üzletházak között újabb árversenyt gerjeszt, bár a kiskereskedelmi piac fontosabb résztvevői ezt határozottan cáfolják. Oľga Hrnčiarová, a brit üzletlánc szlovákiai menedzsere szerint a kedvezményes árú termékeket hoszszas piackutatás után választották ki, szerintük ezek a legkeresettebbek közé tartoznak. Az egyik hazai lap próbavásárlást végzett az árleszállítás előtt és után. Az eredmény: február elején a Tescóban vett termékcsoport összesített ára 854,80 korona volt, az akciót követően pedig már csak 746,20 korona. Azonban nem árt tudatosítani: a Tesco közel 60 ezer terméket forgalmaz, vagyis a kedvezmények a cikkek a kínálat alig másfél százalékát érintik. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy a Tesco árszínvonala eleve a magasabbak közé tartozik, a francia Carrefour még a leszállításokat követően is határozottan versenyképes marad.

A nyugati üzletláncokkal a hazaiak közül csak a Jednota fogyasztási szövetkezet versenghet, különösen a Terno elnevezésű hipermarketjeivel. A cég az agresszív kampányokat mellőzve inkább a saját termékei forgalmazására helyezi a hangsúlyt. A Jednota címkéjű ásványvíz, rizs, mosópor és még folytathatnánk a sort, egyértelműen alacsonyabb árfekvésű, mint a hasonló célt szolgáló, ám elegánsabban csomagolt és jóval drágább termékek. A fogyasztási szövetkezet így két legyet üt egy csapásra: tartós árkedvezménnyel csábítja vevőit, ráadásul hazai árut forgalmaz. A Carrefour egyelőre nem lépett, viszont ez a francia üzletlánc gyakorlatilag havonta rukkol elő újdonságok, leszállítások széles sorával, így nem valószínű, hogy a Tesco hatására gyökeresen változtatna a stratégiáján.

A vevők csalogatásának legbiztosabb eszközei az akciók, a kedvezményes kiárusítások, az árleszállítások, ezért az egyes üzletek folyamatosan bombáznak ezzel a módszerrel. Azonban bármennyire is lefaragják az árakat, az üzletláncok arra gondosan ügyelnek, hogy a nyereségük megmaradjon. A kampányok költségeit sokszor a gyártókra hárítják át, nem egyszer megfizettetik a cégekkel, hogy termékeik megfelelő polcokra kerüljenek, a bolti eladók fizetése a hétvégi nyitva tartások ellenére is meglehetősen alacsony, végezetül gyakori eset, hogy a bevásárlókat csapdába csalják. A csapda lényege: nagy reklámkampánnyal árleszállítást hirdetnek meg, azonban ezzel párhuzamosan bizonyos termékek esetében csendben felfelé kerekítik az árakat.

Az akciós termékek közvetlen közelében sokszor drágább cikkeket helyeznek el, így megesik, hogy az elővigyázatlan vásárló, aki csak valamilyen akciós termék miatt tért be valamelyik szupermarketbe, végül a kelleténél jóval többet vesz, ráadásul nem is a legkedvezőbb áron.

Az ország egyre több városában működő szuper- és hipermarketek fokozatosan átalakítják hétköznapjainkat, vásárlási szokásainkat. Nem egyszer a hétvége csúcspontjának számít a család közös „shoppingolása”, azaz egy kiadós körút a környék nagyáruházában, hipermarketjében. Ezek az óriási üzletek természetesen előnyt is jelentenek, hiszen mindent egy helyen, esetenként alacsonyabb áron vehetünk meg. Azonban egyben csapdát is jelenthetnek, melynek eredményeként üres pénztárcával és táskánkban sok fölösleges holmival térünk haza. Rajtunk áll, vajon az ügyes üzletpolitika, a profi vevőcsalogatás áldozataivá válunk, vagy a kísértésnek ellenállva csak a számunkra valóban fontos, lehetőleg leszállított árú termékeket vesszük meg. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?