Most olcsóbban vehetünk fel jelzáloghitelt

Pozsony. Az elmúlt hetekben jelentős mértékben csökkent a jelzáloghitelek ára. Míg márciusban a kamatok 6,4 százalékosak voltak, áprilisban már 5,9 százalékos kamattal is vehettünk fel kölcsönt.

Pozsony. Az elmúlt hetekben jelentős mértékben csökkent a jelzáloghitelek ára. Míg márciusban a kamatok 6,4 százalékosak voltak, áprilisban már 5,9 százalékos kamattal is vehettünk fel kölcsönt. A jegybank elemzése szerint mindez elsősorban a változó kamatozású és az egy évre lekötött hitelekre érvényes, amelyek a legelterjedtebbek a hitelt igénylők körében. A központi bank szerint ha például 10 éves futamidejű, 800 ezer koronás jelzáloghitelt vettünk fel, manapság 200 koronával alacsonyabb havi törlesztőrészletet fizethetünk, mint korábban. ĺgy azok, akik áprilisban írták alá a hitelintézetekkel a szerződést, évente 2400 koronát takaríthatnak meg azokkal szemben, akik ezt márciusban tették meg. Az egy évre lekötött hitelek manapság a legelterjedtebb hitelformának számítanak, ami elsősorban az euró közeli bevezetésével magyarázható.

A hitelkamatok a piaci elemzők szerint az elkövetkező időszakban megmaradhatnak a jelenlegi alacsony szinten, nem kizárt azonban az sem, hogy az elkövetkező egy-két hónapban esetleg tovább csökkennek. A Tatra Banka elemzője, Juraj Valachy szerint a jelzáloghitel-piacon egyre nagyobb a konkurencia, így elképzelhető, hogy a hitelekhez olcsóbban juthatunk hozzá. Ráadásul a meleg időjárásnak köszönhetően mind többen látnak hozzá a lakásuk, házuk felújításához, ami növelheti a hitelek iránti igényt.

Az elmúlt időszakban ugyanakkor enyhén csökkentek az öt évre lekötött kamatok is. Míg márciusban ezek átlagos kamatszintje 6,15 százalék volt, addig áprilisban már csak 6,05 százalék. Drágában juthattunk hozzá azonban a minimum tíz évre lekötött kamatozású hitelekhez. Mindezt figyelembe véve manapság éri meg leginkább felvenni a jelzáloghitelt, az év végére ugyanis drágulhatnak a rövidebb időszakra lekötött hitelek is. Hogy pontosan mennyivel, az attól is függ, hogy az eurózóna kamatszintje hogyan változik. (mi, p, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?