Most a gáz van terítéken

Pozsony.

Pozsony. Az augusztus elsejétől működő és regulációs tanácsát október derekán megválasztó Energiahivatal (ÚRSO), amely a villamos energia, a földgáz és a hőenergia előállításának, szállításának és terítésének árképzési mechanizmusát felügyeli, elsőként a földgáz kérdéskörével foglalkozik – közölte tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Peter Čarakčiev, a hivatal elnöke. Azért a gáz élvez prioritást, mert a Szlovák Gázműveket (SPP) rövidesen részlegesen magánosítják, s a leendő befektető számára fontos a gázár alakulásának sorsa. Az Energiahivatal az év végéig kidolgozza azt az algoritmust, amely 2003 januárjától szabályozza a lakossági és közületi földgáz árát. A hivatal működésének lényege, hogy az árképzés során egyensúlyt találjon a végfogyasztók, továbbá a befektetők, az energiaszolgáltatók érdekei között. Az ÚRSO képviselői szerint a maximált árak megszabásakor arra törekednek, hogy az eddiginél reálisabb legyen a feltüntetett termékek ára, ami azt is jelentheti, hogy a vártnál olcsóbb lesz. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?