Minden cég partnerre lelt

Pozsony. A szlovák fővárosban tegnap rendezték a Coneco nemzetközi építőipari vásárhoz kötődő magyar-szlovák üzletember találkozót, amelyre 28 magyar és 70 szlovák cég jelentkezett. Többségük az építőiparban vállalkozik, a résztvevő cégek skálája azonban rendkívül széles. A Conecóval párhuzamosan már 5.

Pozsony. A szlovák fővárosban tegnap rendezték a Coneco nemzetközi építőipari vásárhoz kötődő magyar-szlovák üzletember találkozót, amelyre 28 magyar és 70 szlovák cég jelentkezett. Többségük az építőiparban vállalkozik, a résztvevő cégek skálája azonban rendkívül széles. A Conecóval párhuzamosan már 5. alkalommal rendezték meg a magyar–szlovák üzletember találkozót – nyilatkozta lapunknak Varga Tibor, a magyar nagykövetség kereskedelmi irodájának vezetője. Az eddigi tapasztalatok szerint a találkozó meghozta az eredményeit. A vállalkozók részéről nagy az érdeklődés, és úgy sikerült kialakítani a résztvevők körét, hogy minden vállalatnak legalább két-három partnert találtak. Idén a Conecón csak két magyar vállalat van jelen, a magyar kereskedelmi képviselet viszont nem. Varga Tibor mindezt azzal magyarázza, hogy a két ország elég közel van egymáshoz ahhoz, hogy a vállalkozók ki tudjanak utazni pár napra a szomszédos országba. A szlovák–magyar üzleti kapcsolatok az elmúlt időszakban soha nem látott módon növekedtek, miközben mindez a két ország európai uniós csatlakozását követően tovább bővül. Peter Kliment, a budapesti szlovák nagykövetség tanácsosa szerint a két ország kölcsönös kereskedelme tavaly elérte az 1,8 milliárd dollárt. Míg 1993-ban a kölcsönös kereskedelem 332 millió dollárt tett ki, 2002-ben ez már 1,2 milliárd dollár volt. Idei uniós csatlakozásunkkal a kölcsönös kereskedelem tovább egyszerűsödik, hiszen májustól nem kell számítanunk már a határokon végeláthatatlan kamionsorokra, és mindkét országban egyszerűsödik majd a nagyvásárok szervezése is. (mi, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?