Miért maradunk le?

Az átfogó elemzések híján eddig csak a legszembetűnőbb kérdések kerültek napvilágra. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala keretén belül működő Gazdasági bizottság az elkövetkező hónapokban szeretné a témát részleteiben is körüljárni. A mostani, csupán kiindulási pontként szolgáló dokumentum azon kulcskérdésekre (infrastruktúra, oktatás, munkanélküliség, beruházások) kívánja felhívni a széles közönség figyelmét, melyeket a jövőben közelebbről is vizsgálat alá helyeznénk annak érdekében, hogy a lehetséges kitörési pontokra is rávilágítsunk. Hiányzó infrastruktúra Dél-Szlovákia gazdasági lemaradottságának hátterében kiemelt szerepet kap az infrastrukturális fejlődés hiánya. A külföldi beruházások szempontjából az elmúlt másfél évtizedben mindig is kulcsfontosságú volt az úthálózat kiépítettsége. Tanúi lehettünk annak, hogy a mindenkori szlovák kormány autópályákat vagy gyorsforgalmi utakat épített azon országrészekben, ahova, euróban számítva, több százmilliós beruházások érkeztek. Ezek viszont elkerülték a déli régiót, ahogy arra később rá is világítok. Az autópályák és gyorsforgalmi utak hiánya nemcsak nehézkessé tette a közlekedést, szállítást a vidéken, hanem a beruházók szempontjából is kevésbé népszerűvé vált az ország déli része. Példaként elegendő megnézni a csallóközi régió városait, melyeknek elhelyezkedése (három város   is a főváros közelében fekszik) lehetővé tenné, hogy szlovákiai szinten központi szerepet töltsenek be. A jelenlegi helyzet ugyanakkor az, hogy az úthálózat hiányában a Dél-Komáromot jócskán meghaladó lakosságú és területű felvidéki város csupán árnyéka a déli szomszédjának. Dunaszerdahelyen a helyzet ugyan jobb, de ez elmúlt két-három évben gyors ütemben romlott. Keleti irány felé haladva pedig a problémák mennyisége növekszik. A Nyitrai kerület úthálózata például nemcsak a kivételesen kemény tél, hanem az évek óta elmaradó komolyabb befektetések miatt is szörnyű állapotban van. A további két, magyarok által sűrűbben lakott megyében a ritka kivételeket eltekintve az utak minősége még inkább romlik, és a személyforgalmat biztosító vasútjáratok minősége is sajnálatos állapotokat mutat. Mindennek fényében a lemaradás az országos átlaghoz képest egyértelmű. A megyei önkormányzatok által kezelt másod- és harmadrendű utakon sem ideális a helyzet. A magyarlakta vidékek polgárainak itt talán nagyobb esélyük van beleszólni a döntésekbe, hiszen a megyei képviseletekben jóval nagyobb arányban vannak jelen magyar politikusok, mint az országos parlamentben, de ezek az utak inkább csak a helyi közlekedés számára érdekesek.  Az úthálózat hiánya mellett újabb problémát jelentettek a vasúttársaság azon lépései, amelyek a költséghatékonyság címszó alatt több járatot szüntették meg, ezzel nehezítve tovább az egyébként sem egyszerű helyzetet.  Az új évezred első évtizedének végén aztán az első Fico-kormány eldöntötte, hogy privatizálja azt a vasútvonalat, amely mellett a szlovákiai magyarság legnagyobb tömbben él. Ennek következtében a Dunaszerdahelyi- és Komáromi járást érintő, Pozsony-Komárom vonalon 2012 márciusa óta tehát egy cseh magántársaság biztosítja a közlekedést. A modernizáció, a járatok sűrűségének növekedése és a civil kezdeményezések hatására elért kétnyelvűsítés is jellemzi azóta a vasúti közlekedést ezen a szakaszon, amely a cég által nyilvánosságra hozott adatok alapján egy sikertörténet, hiszen az utasok száma az elmúlt egyévben közel a duplájára növekedett. A megnövekedett utasforgalom és színvonal azonban kérdéseket is felvet. Vajon miért tudja egy külföldi vállalat rövid időn belül sikerre vinni azt, ami egy állami cégnek jóval nagyobb tapasztalattal nem sikerült? És vajon a Regiojethez hasonló eredményekre nem lett volna képes egy hazai cég, hogy a nyereség belföldön maradjon? A téma rövid vázolásának végén pedig megfogalmazhatjuk: amíg Szlovákia keleti részéről Pozsonyba egyszerűbb és kifizetődőbb lesz Magyarországon keresztül utazni, addig Dél-Szlovákia gazdaságában se várhatunk komoly előrelépést. Hiányzó szakmák A szlovákiai politikai kommunikációban évek óta fontos szerepet játszik az oktatás, de sajnos  üres szavaknál többre a szaktárca képviselőitől sem futotta a kormányok szintjén. A reformötletek sokasága különböző irányokat vetített előre, de továbbra is az egy helyben topogás a jellemző. Ennek eredményeként súlyos helyzet alakult ki, amelynek csak egyik része az oktatásban dolgozók elkeserítően alacsony bérszínvonala. A másik oldalon a megváltozó társadalmi környezetben felnövekvő fiatalságnak sok helyütt képtelenek az iskolai feltételek közepette megfelelő lehetőségeket biztosítani a modern eszközökkel való tanulásra. És akkor még nem ejtettünk szót a jelenlegi kormány hatalomra jutása után elsőként felvetett elképzeléséről, amely olyan reform véghezvitelét sürgette, amelynek fényében az iskolák a munkapiaci igények alapján képeznének diákokat. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a szlovákiai magyar oktatási intézmények ugyan legtöbb helyen a gazdaságilag lemaradottabb régióban találhatók, de eredményeik így is bizalomra adnak okot. Elég csak az INEKO társadalomkutató intézet komplex felmérésének eredményeit  figyelembe vennünk. Ennek fényében egyértelmű, a tömbmagyarságot magába foglaló két megyében (Nagyszombat és Nyitra) magyar alapiskolák bizonyultak a legjobbnak. Országos összehasonlításban ugyan már kissé hátrébb szorultak, de ez is csak azt mutatja, hogy az országban a regionális eltérések minden területen megmutatkoznak. A középiskolák tehát jó „alapanyagot” kapnak, s ugyan itt már előfordul, hogy akár nagyobb távolságban, és így jobb lehetőségekkel rendelkező középiskolában tanulhatnak a lemaradottabb vidékről származó diákok, de még mindig a regionális különbségek határozzák meg az adott intézmény gyermeknek kínált lehetőségeit.  Ez a tendencia a felsőoktatásban jelentkezik a legkevésbé, de az évente megjelenő világszintű felmérések is bizonyítják, a szlovákiai egyetemek, főiskolák színvonala nem tud versenyezni az európai középmezőnnyel. Hozzá kell tennünk, az egyetlen magyar egyetem, valamint a további magyar nyelvű felsőoktatási képzési intézmények sem emelkednek ki ebből az átlagból. Tény, hogy a református teológus képzésen kívül a Szlovákiában magyar nyelven zajló felsőoktatási képzések mindegyike telített, és kevésbé kedvezően díjazott szakmák utánpótlásának nevelését végzi. Hiányzik a felvidéki fiatalok számára például a belföldi, magyar nyelvű műszaki képzés, pedig ezen a területen elismert egyetemi szakemberek szintjén is jól állunk, sőt, a végzősök elhelyezkedési lehetőségei is jóval kedvezőbbek lennének, mint a pedagógusoké. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy háttérben meghúzódó bürokratikus rendszerek az akkreditációs folyamatot, s így új képzések indítását is nagyon nehézkessé teszik. Éppen ezért nemcsak az alapiskolák megtartására kellene törekedni, hanem a közép- és felsőoktatás   szélesebb irányba való terelésén. Mindkét szinten a kínálat színesítésével lehetne elérni azt, hogy valóban létezzen választási lehetőség, és az egyetemi képzés is kilépjen abból a szerepből, amit gyakorta betölt, vagyis a munkanélküliek számának csökkentését szolgáló átmeneti lerakatból. Mindezek lehetővé tennék, hogy ne csak szlovák vagy külföldi egyetemeken szerezhessenek speciális képzést a felvidéki fiatalok, ahonnan sokszor nem is kívánnak majd szülőföldjükre visszatérni. Hosszútávon ezen múlik majd Dél-Szlovákia gazdasági lehetőségeinek kiaknázása, s végső soron a szlovákiai magyarság jövője. Hosszú ideje munka nélkül Éppen az oktatás szintjén felmerülő gondokból adódnak a munkanélküliség hatékony kezelésének korlátai. A politikai elit által sokszor hangoztatott tényállás, miszerint az iskolák nem  a piaci igényeknek megfelelő szakokon képzik a diákokat, nem az egyetlen kiindulópont. Az oktatási intézmények szakkönyvhiányban szenvednek, a gyakorlati képzések kényszermegoldások közepette működnek, és a bérezési feltételek mellett gyakorta hiányzik a szakértő tanár az osztályokban. Amíg a rendszer ilyen feltételek mellett működik, addig a piaci igényekhez történő alkalmazkodás sem fog átfogóbb megoldást hozni. Leginkább a statisztikai adatok kozmetikázására lesz alkalmas, amelyre már több, korábbi szlovák kormány is próbálkozásokat tett. Ennek következménye, hogy bár napjainkban a munkanélküliség 14 százalék feletti értéke az EU-s államok mezőnyében a sereghajtók közé sorolja az országot, a rendszeren kívüliek bevonásával ez az adat még elkeserítőbb lenne, s akár Európa déli országaival is „versenybe” szállhatnánk. A jelenlegi szlovák kormány ennek ellenére megszorítási intézkedéseivel éppen az egyéni vállalkozók, munkaadók és a megbízási szerződésre dolgozók helyzetét nehezítette, ezzel pedig tovább növelte a munkanélküliséget, többek közt Dél-Szlovákiában is. Az ország középső, Magyarországgal határos szakaszán így a munkanélküliségi ráta elérte a 30 százalékot, sőt, már a 35 százalékot is meghaladta. Ahogy arra kollégám, Antalík Imre, a munkaerőpiacot bemutató elemzésében  már rámutatott, Dél-Szlovákia tizenhat magyarok által is lakott járása közül tizenegyben magasabb a munkanélküliség az egyébként is magas országos átlagnál.  A magyarok lakta régiók ugyanis több jellegzetes vonással is rendelkeznek, amelyek ezt a jelenséget tovább erősítik. Egyrészt az érintett járásokban kevés a város, a lakosság jelentős része községekben él, a határsáv a múltban mezőgazdasági terület volt, de a szektor leépülésével együtt a polgárok lehetőségei is megfogyatkoztak.Éppen ezen okokra is vezethető vissza, hogy elsősorban az általunk vizsgált régió középső részében minden harmadik aktív személy a munkanélküliek táborát növeli. A probléma súlyosságát tetézi, hogy jelentős részük hosszabb ideje képtelen új állást találni. A laikusok számára is nyilvánvaló, hogy az olyan álláskereső, aki két év óta eredmény nélkül igyekszik munkahelyet találni, immáron rendkívül rossz eséllyel kopogtathat a munkaadók ajtaján, akik bőséges kínálatból választhatnak.  Annak ellenére, hogy a regionális különbségek Szlovákiában nyugatról az ország középső része felé haladva egyre súlyosabbak, Dél-Szlovákia nyugati része sem büszkélkedhet kedvező munkanélküliségi adatokkal. Sőt, éppen ellenkezőleg, ugyanis az ország ezen részén éppen a Komáromi járásban a legmagasabb a munkanélküliség.A jövőbe tekintve pedig még elkeserítőbb kilátásokkal kell szembenéznie az egész régiónak, hiszen a fiatalok magas munkanélkülisége Európa több országában is égető probléma, s már az EU is gyors megoldási tervezeteket épített be az elkövetkező költségvetésébe ezen a téren. Ennek biztosan lesznek pozitív eredményei, ugyanakkor hasonlóan a szlovák kormány által kidolgozott tervekkel, nem lesznek képesek hosszabb távon jelentkező hatásokat generálni. Azokat elsősorban az oktatás átfogó reformjával lehet elérni, amelyhez egy érett szociális védőháló kapcsolódna. Máskülönben továbbra is azt tapasztalhatjuk, hogy a kilátástalan gazdasági helyzetben rengetegen kényszerülnek megélhetésüket külföldön biztosítani, miközben egyértelmű, tőlünk nyugatra is jóval korlátozottabbak a munkavállalási lehetőségek, mint a válság beköszöntét megelőzően.  Dél, ami nincs? Abban a korszakban, amikor a szlovák gazdaságot nálunk csak állatkertben előforduló ragadókhoz hasonlították, a külföldi működőtőke is nagy lendülettel érkezett az országba. A pénzügyi válság aztán ennek az időszaknak is véget vetett, s ma talán egy kisebb üzem létesítésével is hetekig a sajtóban lehet szerepelni.  Az egykori szebb napok viszont Dél-Szlovákiában közvetlenül nem hoztak változást, mivel a gyárak nagyobbik hányada távol került a szlovák-magyar határvonaltól, mintha a mindenkori szlovák kormány is azt gondolta volna, déli szomszédaiknál épp elegendő munkalehetőség adódik. (Megfigyelhettük, hét-nyolc évvel ezelőtt gyakorta Komáromba, Esztergomba vándorolt a szlovákiai magyarság egy része, sőt, akadtak bőven szlovák nemzetiségű alkalmazottak a Nokia vagy éppen a Suzuki gyáraiban.) Az elmúlt hónapokban több vitát váltottak ki azok a beruházási ösztönzők, amelyekkel a kormány újabb befektetőket kívánt az országba vonzani. Az ok egyszerű. Míg belföldön a vállalkozói közeget jóval nagyobb terhek nyomják 2013 januárja óta (ezek pedig a tervek szerint az elkövetkező években tovább növekednek), az állam több tízezer euróval támogatja egy munkahely létrejöttét multinacionális cégek által. A tendencia ugyanakkor nem új, hiszen az elmúlt tíz évben számos hasonló kedvezménnyel motiválták a Szlovákiába „települést”, más kérdés, hogy a létrejövő munkahelyek jellege és a támogatás összege között sokszor nem volt összefüggés. Dél-Szlovákia viszonylatában viszont egy szomorúbb jellegzetességre is fel kell hívni a figyelmet.  Februárban a SME szlovák liberális napilap térképes formában közzétette a 2002-es évtől a vállalatoknak nyújtott beruházási támogatásokat, amelyek alapján még a laikus közönség is rádöbbenhetett, az általunk vizsgált régió miért is küzd súlyos munkanélküliségi problémákkal. A térképen haladva, Somorjától Nagykürtösig csupán ritka kivételeket találunk, ahol az állam mélyen nyúlt volna a zsebébe, pedig a vizsgált időszakban a mindenkori szlovák kormány közel 1,4 milliárd eurót osztott szét 45 ezer munkahely létrehozása érdekében. Egy másik elemzés arra is rámutat, hogy az új évezred első évtizedében Dél-Szlovákia járásaiba mindösszesen a Szlovákiát megcélzó nemzetközi működő tőke 6,58%-a jutott, és ennek is több mint nyolcvan százaléka az adott régió nyugati részébe. Elgondolkoztató jelenségről van szó, s hozzá kell tennünk, ez a térkép nem csak a szlovákiai magyarok számára szomorú, hiszen a szlovák-magyar határ menti járásokban a lakosok közül csak minden harmadik magyar nemzetiségű. Gazdasági diszkriminációról volna szó, vagy csupán arról, hogy a kormányok úgy gondolták, a déli régió mezőgazdasági övezet, így nincs szüksége komoly ipari vállalatok betelepülésére? Ha így is lenne, akkor éppen a régen olyan nagyra becsült mezőgazdaságban kellett volna többet tenni a mindenkori hatalomnak, ami nem történt meg. A végére pedig egy érdekes kiadványt ajánlanék a figyelmükbe. A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség belföldi fürdőket bemutató brosúráját, amelynek egyrészt nincs magyar verziója, de ez még a kisebb probléma, mert ha a második oldalára lapozunk, akkor arra is rá kell döbbennünk, hogy a szerkesztők szerint Nyugat-Szlovákia déli részén nincsenek érdekes fürdőhelyek. Mindez már csak azért is furcsa, mert azok a cseh vagy éppen lengyel, holland látogatók, akik már jártak Szlovákiában, legalább két, látogatói rekordokat is felmutatható termált ismernek a határ mentén. Amennyiben központi szinten még a turisztikai előnyeit is titkolják Dél-Szlovákiának, akkor mire számíthatunk, vajon milyen információkat kapnak a külföldi befektetők a gazdasági képességeinkről! Rajkovics Péter