Mennyi adót fizessek?

D. L.: Tavaly kaptam vissza egy kisebb telket, amelyet szinte rögtön el is adtam, mivel kihasználni nem tudtam, a szövetkezet nem tartott rá igényt, de a vásárló kertészkedni akar rajta. Most viszont azt hallottam, hogy ha nem voltam legalább öt övig a telek tulajdonosa, akkor az ingatlan-átruházási adón kívül még jövedelmi adót is kell fizetnem a vételár után. Igaz ez?

A jövedelmi adóról szóló 366/1999 Tt. számú törvény ugyan abból az alapelvből indul ki, hogy gyakorlatilag minden jövedelem, azaz az ingó és ingatlan dolgok eladásából származó jövedelem is adóköteles, ám ugyanez a törvény kivételeket is megfogalmaz (lásd az említett törvény 4. paragrafusát). ĺgy például a jövedelmi adóról szóló törvény 4. §-a első bekezdésének b/ pontja szerint az ingatlan megszerzése és eladása közti öt év feltételének nem kell teljesülnie, ha az eladó az egyenes ágú rokonaitól (pl. szüleitől, nagyszüleitől) vagy a házastársától örökölte, szerezte az ingatlant. A levelében felvetett kérdéssel kapcsolatban fontos lenne tudni, milyen jogcím alapján kapta vissza a később eladott telket. A törvény 4. §-a első bekezdésének e/ pontja szerint ugyanis adómentes az a jövedelem is, amelyet az ún. jogosult személy azáltal szerzett, hogy eladta a számára, a külön jogszabályok által kiadott ingatlant vagy ingóságot. A törvény lábjegyzete itt csak példaképpen utal egyes restitúciós törvényekre, mint például a földtörvényre (a 229/1991 Tt. számú törvényre, a szövetkezetek transzformációjáról szóló 42/1992 Tt. számú törvényre stb.). A szóban forgó telek feltételezhetően ilyen restitúciós törvények alapján volt visszaadva, illetve a törvények fogalmazása szerint kiadva Önnek, ám az ügyre vonatkozó iratokkal együtt mindenképpen ajánlatos lenne felkeresnie egy adótanácsadót vagy ügyvédet. Ha ezt az adóbevallás végső időpontjáig nem tudná teljesíteni, bevallhatja, illetve befizetheti a jövedelmi adót a telek eladásából származó jövedelem után is, hiszen ezt az esetleges túlfizetést a későbbiekben, ha kiderül indokolatlanul fizette be, az adóhivataltól visszakérheti az adók és illetékek kezeléséről szóló 511/1992 Tt. szám,ő törvény 63. §-a szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?