Megújuló plasztiklapok

Pozsony.

Pozsony. A Visa International adatai szerint tavaly Szlovákiában a VISA kártyákkal történt kereskedelmi tranzakciók volumene 309 millió dollárt ért el, ami 80%-os növekedés 2002-höz viszonyítva – ez Közép-Európában a leggyorsabban növekedő piacot jelenti a cég számára, közölte Miloslav Kozler, a VISA regionális igazgatója. Ami a plasztiklapocskákkal folytatott pénzmozgást illeti, 2003-ban elérte a 2,27 milliárd dollárt, ami 67%-os növekedésnek számít. A hazai VISA-tulajdonosok, akiknek száma túllépte az 1,2 milliót, egyre gyakorlatiasabbak: kártyájukat mindinkább használják közvetlen kifizetések alkalmával (erre Szlovákiában 12 ezer helyen van lehetőségük), míg a csupán bankautomaták során használt tranzakciók aránya kezd visszaszorulni. Rövidesen maguk a plasztiklapocskák is megújulnak: a legújabb modellek világítani fognak, folyadékkristályos kijelzőjük révén kommunikálnak a tulajdonossal, sőt arra is lesz lehetőség, hogy az ügyfél tetszőleges képpel lássa el a kártyáját. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?