Módosul a fogyasztói szerződések elévült követeléseinek a behajtása. A polgári törvénykönyv új szabályait szerdán fogadta el a parlament, és a törvénytári megjelenésük napjától lépnek életbe.
Megtiltják a fogyasztói szerződések elévült követeléseinek a behajtását
Az igazságügyi tárca a törvényjavaslatban rögzíti, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő elévült követeléseket semmilyen úton nem lehet behajtani. Megengedett lesz az elévült követelés tartalmának megváltoztatása és a behajthatóság megújítása, de kizárólag az adós személy indítványozta jogi aktus által. Ez utóbbinak a feltétele, hogy az adós tisztában legyen a fogyasztói szerződésben szereplő kötelezettségek elévülésével.
A módosítás az Alkotmánybíróság februári jelentésére reagál, amely kimondja, hogy az addig érvényben levő, fogyasztóvédelemre vonatkozó törvény alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság észrevételének következtében érvényét vesztette a törvénytárban szereplő eddigi rendelet, amely a fogyasztók védelmét állapította meg a szolgáltatók tisztességtelen behajtási módszereivel szemben. A most elfogadott módosítás nem mentesíti a fogyasztót száz százalékban a tartozás kifizetése alól, de lehetőséget nyújt azoknak az eseteknek az alternatív megoldására, amelyekben az eltelt hosszú idő miatt megváltozhat a kötelezettség jellege. Az elévült kötelességek behajtásával kapcsolatos rendelkezés a törvény elfogadása előtt indult eljárásokra nem vonatkozik. (TASR, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.