Látványosan javult az állam gazdálkodása

Pozony |

Tavaly az eredeti tervekhez képest is látványosabb ütemben sikerült csökkenteni az államháztartás hiányát.

Tavaly az eredeti tervekhez képest is látványosabb ütemben sikerült csökkenteni az államháztartás hiányát – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentéséből. A kormány eredetileg azzal számolt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2,22 százalékát kitevő 2016-os államháztartási hiányt tavaly 1,3 százalékra faragja le, vagyis ennyivel haladják meg a kiadások a bevételek összegét. Az Eurostat most közzétett, legfrissebb adatokon alapuló jelentése szerint azonban a tavalyi deficit csupán 0,78 százalék volt.

„A látványos tavalyi javulás egyértelműen az ország jó gazdasági teljesítményének köszönhető. A beruházások és a foglalkoztatottság növekedése az adóbevételeken is meglátszik, a kormánynak így nagyobb mozgástere volt az államháztartás konszolidációjára” – nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A 0,78 százalékos deficittel Szlovákia az 1 százalékos uniós és eurózónás átlagnál is jobban teljesít. A visegrádi országok közül csak a csehek végeztek jobban, az ő államháztartásuk 1,5 százalékos többlettel zárt 2017-ben. Magyarország ezzel szemben 2,2, Lengyelország pedig 1,4 százalékos hiányt halmozott fel.

Az államháztartási deficit csökkenésével párhuzamosan tavaly tovább zsugorodott a GDP arányos államadósság is. Míg 2016-ban ez 51,77 százalék volt, tavalyra 50,95 százalékra csökkent, elérve a 43,23 milliárd eurót. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint idén további javulásra számítanak. A pénzügy számításai szerint a GDP-arányos államháztartási hiány 0,6 százalékra, az államadósság pedig 49,41 százalékra eshet vissza. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?