Már kevésbé csúszik a nedű

Prága. A csehországi sörgyárak együttes teljesítménye tavaly először érte el a rekordnak számító 20 millió hektolitert, ami 1%-kal több mint 2006-ban volt – áll a cseh sörszövetség elemzésében. A 45 cseh sörfőzde végleges 2007-es adatait februárban teszik közzé.

Prága. A csehországi sörgyárak együttes teljesítménye tavaly először érte el a rekordnak számító 20 millió hektolitert, ami 1%-kal több mint 2006-ban volt – áll a cseh sörszövetség elemzésében. A 45 cseh sörfőzde végleges 2007-es adatait februárban teszik közzé. Jan Veselý, a cseh sörszövetség (ČSPS) igazgatója közölte: míg 2006-ban 3,54 millió hektoliter sört exportáltak, addig tavaly már 3,7 millió hektolitert. Leginkább az orosz és a lengyel sörpiac bővül lendületesen, viszont a szlovák, az osztrák és a magyar stagnál, a német pedig már hatodik éve zsugorodik. Az export 36%-a irányul Németországba, 18%-a pedig Szlovákiába. Veselý úgy látja, „idén a cseh sörexport további 150 ezer hektoliterrel emelkedhet, miközben a hazai értékesítés a stagnálás jeleit mutatja.” Az egy főre jutó éves cseh sörfogyasztás tartósan 160 liter határán tanyázik, ezen belül lendületesen nő az alkoholmentes sör aránya. A képet árnyalja, hogy a cseh fogyasztás összességében mérséklődik, másrészt a külföldi turisták szerepe egyre inkább emelkedik. Becslések szerint 2006-ban a külföldiek a cseh sörfogyasztáshoz fejenkénti 20 literrel járultak hozzá, 2007-ben pedig már 25 literrel. A 45 cseh sörfőzdéből 7 adja a teljes teljesítmény 80%-át: az első a pilseni Prazdroj (10,9 millió hektoliter), majd a Staropramen, a Budějovický Budvar és a Krušovice következik a sorban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?