Már jövőre összeolvadhat a Volkswagen és a Porsche

Berlin |

<p>A tervezett kettő helyett akár egy éven belül összeolvadhat a Volkswagen (VW) és a Porsche autógyár a VW pénzügyi igazgatója szerint.</p>

Hans Dieter Pötsch elmondta: "mindenki akarja az összeolvadást, és mindenki minél hamarabbi összeolvadást szeretne". A legnagyobb európai autógyár pénzügyi igazgatója szerint "ha a konjunkturális helyzet jól alakul és a pénzpiacokon kedvezőek lesznek a körülmények, akkor több gázt adhatunk, és 2010-ben lezárhatjuk a folyamatot".

A héten jóváhagyott eredeti terv szerint a VW-Porsche fúzió 2011-ben ment volna végbe. A VW első lépésben 42 százalékos tulajdonrészt szerez a sportautógyárban. Ez is azt mutatja, hogy nem hódítóként, hanem partnerként érkezik a VW - mondta Pötsch a Die Weltnek. Hozzátette: a Porschénál is pontosan tudják, hogy "az egyesülés mindkét vállalatot erősíteni fogja".

A társaság jelenleg a Volkswagen AG-ból és kilenc márkából áll, amelyeknek saját termékei és telephelyei vannak, vezetésük önálló, és az identitásuk is megmaradt, miközben a javukra szolgál, hogy összetartoznak. Így például az Audi is önállóan fejlődik a VW-család tagjaként, és profitál abból, hogy a konszernen belül költségkímélő megoldásokat tud választani. "Minden feltétel adott arra, hogy a Porsche a mostani üzleti modelljét megtartva épüljön bele ebbe az együttműködő, és decentralizált döntéshozatali rendszer alapján felépített környezetbe" - mondta a VW vezetője a Die Welt online kiadásában vasárnap megjelent interjúban.

Eredetileg a Porsche vette volna át a sokkal nagyobb VW-t, annak érdekében, hogy az ne kerülhessen külföldi kézbe. A megoldást az tette szükségessé, hogy tavaly ősszel a német parlament módosította a VW-részvényesek jogairól szóló törvényt, mert azt az Európai Bíróság a tőke szabad áramlását szavatoló uniós belső piaci rendtartással ellentétesnek minősítette.

A törvénymódosítás után a külföldi felvásárlási kísérleteknek azzal vették elejét, hogy a Porsche megszerezte a VW-csoport többségét, 74,1 százalékát, ezen belül pedig a szavazati joggal járó törzsrészvények 50,76 százalékát. A Porsche azonban a csoport teljes egészére pályázott, aminek a VW, és a benne 20 százalékos tulajdonrésszel, valamint fontos kérdésekben vétójoggal rendelkező Alsó-Szászország tartomány minden eszközzel ellenállt.

A két társaság közti viszony megromlott. Jórészt családon belüli viszályról volt szó, hiszen a sportautógyár alapítója, Ferdinand Porsche tervezte az első VW-modellt, a mai Porschék pedig átlagosan 30 százalékban VW-alkatrészekből állnak. A Porsche SE holding 50 százalékát kitevő törzsrészvényekből a jelenlegi állás szerint hamarosan már csak négyötödöt - korábban az egészet - tulajdonló Porsche és Piech család tagjai magas tisztségeket viselnek a VW-nál, mint például Ferdinand Piech, Ferdinand Porsche egyik unokája, aki a VW felügyelőbizottsági elnöke.

A wolfsburgi óriás teljes megszerzéséhez a Porsche több mint 10 milliárd euró hitelt vett fel, a pénzügyi válság miatt azonban likviditási gondjai támadtak, és nem tudott élni a VW további 20 százalékát jelentő részvénycsomagra vonatkozó vásárlási jogaival (részvényopcióival). A hónapok óta húzódó konfliktust végül a két cég fúziója zárja le, és az új, VW/Porsche társaságban megjelenik egy külföldi tulajdonos, a katari állami befektetési alap.

A VW és a Porsche felügyelőbizottsága csütörtökön hagyta jóvá az egyesülés menetrendjét. Pénteken Wolfgang Porsche, a Porsche felügyelőbizottsági elnöke szerződést írt alá Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni katari miniszterelnökkel a sportautógyárat és a VW-részesedést magában foglaló Porsche SE holding törzsrészvények 10 százalékának eladásáról. A vételárat nem hozták nyilvánossgra a felek. Katar emellett 5 milliárd euróért megveszi a Porsche VW-részvényekre vonatkozó opcióinak nagy részét is. A katari állam így a VW-ben összesen 17 százalékos, szavazati joggal járó tulajdonrészt szerezhet, mondták az ügylet részleteit ismerő források a Die Weltnek.

Az VW/Porsche társaságban végül a Porsche és a Piech családnak 35-39 százalék közötti szavazati joggal járó részesedése lesz, vagy ennél valamivel kevesebb - közölte Hans Dieter Pötsch. A nagyságra második tulajdonos Alsó-Szászország tartomány lesz 20-21 százalék közötti részesedéssel, és vétójogokkal. A harmadik legnagyobb tulajdonos Katar lesz. Az alkalmazottak 1 és 5 százalék közötti részvénycsomagot szerezhetnek.

A VW/Porsche Hans Dieter Pötsch szerint 2018-ra a világ vezető autógyártója lehet. A cél eléréséhez elsősorban az szükséges, hogy a VW az amerikai piacon a jelenlegi 300 ezer körüliről évi félmillióra emelje eladásait. Ennek érdekében 2010-ben kihozzák az első, kifejezetten az amerikai piacra szánt VW-modellt, amelyet 2011-ben egy újabb követ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?