Május végéig igényelhetik a gazdák a közvetlen agrártámogatást

Május végéig igényelhetik a gazdák a közvetlen agrártámogatást
Pozsony |

<div>A mezőgazdasági termelők nem a korábban bejelentett május 15-ig, hanem május 30-ig kérvényezhetik az idei mezőgazdasági támogatásokat.</div>

A határidő meghosszabbítását az Európai Bizottság tette lehetővé. A kérvényezés végső határidejének a kitolása a földművelésügyi tárca tájékoztatása szerint ezúttal az egységes kifizetés valamennyi közvetlen támogatására vonatkozik. A kérvényeket az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) regionális kirendeltségein kell benyújtani, mégpedig a kérelmező természetes személy állandó lakhelye, illetve a jogi személy működésének, központjának a postacíme alapján.  610 milliót fizettek Juraj Kožuch, a PPA vezérigazgatója szerint tavaly a közvetlen támogatás esetében a mezőgazdasági termelők 18 980 kérvényét hagyták jóvá, a PPA együttesen 610 millió eurót fizet ki a gazdáknak. A közvetlen támogatás iránt érdeklődők pénzt igényelhetnek többek között a klímaváltozással kapcsolatos kiadásokra, a komlótermesztéssel kapcsolatos kiegészítő belföldi kifizetésre, a kiemelt növénykultúrák termesztésére, de a NATURA 2000-es rendszerben feltüntetett gazdálkodásra is.  Megéri számolni „A közvetlen kifizetésekkel összefüggő valamennyi információ megtalálható a www.apa.sk honlapon” – nyilatkozta Michal Feik, az agrártárca szóvivője. A PPA szerint a gazdáknak érdemes alaposan áttanulmányozni a támogatási feltételeket, megelőzve az esetleges félreértéseket, amelyek miatt nem juthatnak hozzá a támogatáshoz. Ráadásul azokat a mezőgazdasági termelőket, akik nem tartják be pontosan a támogatással kapcsolatos feltételeket, a PPA szankcionálhatja. (sb) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?