MAGYARSÁGISMERETI MOZGÓTÁBOR

A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a Piarista rend szervezésében immár 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyarságismereti Mozgótábor.

A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a Piarista rend szervezésében immár 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyarságismereti Mozgótábor.

A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot határontúli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) magyar fiataloknak, valamint hogy a résztvevők által otthonról hozott kulturális értékek a tábor tagjai számára közkinccsé váljanak. Szlovákiából az idén is 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismerje, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse; életreszóló barátságokat kössön és felejthetetlen élményekben gazdagodjon.

A tábor működése forgószínpadszerű, megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken - Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs -, ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul.

Az utazás, a szállás (kollégiumokban), az ellátás (napi háromszori étkezés) költségét (+ kis zsebpénz) a Kanadai Rákóczi Alapítvány fedezi, tehát a résztvevőknek teljesen ingyenes.

Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14-18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A 20 arra legérdemesebb fiatalt szeretnénk vendégül látni.

A Magyarságismereti Mozgótábor időpontja: 2007. június 30. - 2007. július 16.

Jelentkezéshez szükséges feltételek:

Önéletrajz-szerű bemutatkozó levél - személyes érdeklődési körre is kitérve

Egyházi - helyi plébánosi, vagy lelkészi – ajánlás

Becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban

3-5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében:

1. Az ónodi országgyűlés (1707) jelentősége a Rákóczi-féle szabadságharcban.

2. Árpádházi Szent Erzsébet mai üzenete - Milyen szociális problémák között élek lakóhelyemen, milyen kezdeményezéseket láttam a bajok enyhítésére Szent Erzsébet példaértékű élete alapján?

3. Mikes Kelemen utolsó levele - írj egy fiktív levelet a rodostói emigrációból - benne ismertetve a fejedelem utolsó napjait.

4. Bővülő Európai Unió - Miben hoz újat, mást és milyen lehetőségek rejlenek a Kárpát-medencei közösségek számára a kibővült Európai Unióban.

Beküldési határidő: 2007. április 5.

Cím: dr. Mikóczy Ilona, Nová 16, 932 01 Veľký Meder

További információ: 031/555 3066

[email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?