Magyarország adóparadicsom

Budapest/Pozsony |

<p>Csak 2012 első hat hónapjában 680-nal nőtt azon szlovák cégek száma, amelyek vagy áthelyezték székhelyüket Magyarországra, vagy magyar társtulajdonosra tettek szert – állítja a tegnapi Hospodárske noviny.</p>

„A társasági adó alacsonyabb Magyarországon mint Szlovákiában” – említette a fő előnyt Papp Boglárka, a szlovák Ferrobeton kommunikációs munkatársa. Petra Štěpánová, a ČEKIA tőkemozgás-figyelő ügynökség munkatársa hozzátette, Magyarország további előnye, hogy az osztalék után nem kell egészségügyi járulékot fizetni (Szlovákiában ez 10%-os). Nálunk napjainkban 19%-os a társasági adó, ami 2013-tól felkúszik 23%-ra, ellenben Magyarországon 19%-on marad az adókulcs, ezen belül az évi 500 millió forint (1,76 millió euró) forgalmat el nem érő cégek számára csak 10 százalék. A 10%-os szint pedig már a ciprusinak felel meg. Éppen ezért főleg a kisebb szlovákiai cégek gondolkodnak az áttelepülésben. A lap szerint már 9895 szlovák cég működik részben vagy teljes egészében Magyarországon vagy rendelkezik magyar érdekeltséggel. Bár Magyarország nem klasszikus értelemben vett adóparadicsom, viszont a visegrádi régióban a legjobb adólehetőségeket nyújtja a kis- és középvállalkozások számára. (HN, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?