Magántőkét az ingatlanokba

Pozsony. A magántőkét is fel kellene használni a bérlakások építésének finanszírozása érdekében – ezt a témát járta körül az ország három lakás-takarékpénztárának (PSS, ČSOB, Wüstenrot) vezetése a parlament pénzügyi és költségvetési bizottsága tagjaival.

Pozsony. A magántőkét is fel kellene használni a bérlakások építésének finanszírozása érdekében – ezt a témát járta körül az ország három lakás-takarékpénztárának (PSS, ČSOB, Wüstenrot) vezetése a parlament pénzügyi és költségvetési bizottsága tagjaival. „Abban bízunk, hogy sikerül beindítani a bérlakás-építési programot, ennek eredményeként 2010-ben és 2011-ben már átadhatnák az első lakásokat” – nyilatkozta Imrich Béreš, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) elnöke. A parlamenti bizottság azt szorgalmazza, hogy a törvényhozás legközelebbi ülésén már megvitathassák a kormánynak a bérlakás-programmal foglalkozó koncepcióját.

Az elképzelések szerint egy legfeljebb 80 négyzetméternyi alapterületű lakás havi bérlete mintegy 5500 korona lenne. A Fico-kormány már több ízben jelezte, hogy szeretné elősegíteni a fiatalok lakáshoz jutását. A lakás-takarékpénztárak szerint a bérlakások nemcsak a fiatalok (ahol a házaspár legalább egyik tagja 35 év alatti) számára fontosak, hanem azoknak is, akik napjainkban még a restituensek házaiban laknak. A hazai lakáspiacba évi 20 milliárd koronát pumpáló három lakás-takarékpénztár szerint a 2008 januárjától módosított, a tevékenységüket szabályozó törvény lehetővé teszi, hogy a lakás-takarékpénztárak révén finanszírozzák a szigetelést, az új fűtőtestek beépítését, sőt alternatív energiaforrások kiaknázását is – mindez pedig hozzájárul a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez, amire Szlovákia, mint uniós tag kötelezte magát. (s, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?