Luxus lesz a sertéshús

Pozsony |

<p>Az aszályos időjárás és a rendkívül rossz termés miatt az élelmiszerárak év végéig akár 10%-kal is nőhetnek -figyelmeztet a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS). Minden bizonnyal a leginkább a sertésés a baromfihús drágul.</p>

A sertéshús ára ugyanakkor idén már nagyjából 28%-kal nőtt -nyilatkozta Jarmila Halgašová, a PKS igazgatója. Szerinte a baromfihús idén 6%-kal drágult, és az év végéig további 5-10%os árugrásra számíthatunk.

A háttérben a takarmányárak növekedése áll. A szárazság miatt a takarmánygabona tonnánkénti ára a pár hónappal ezelőtti 120 euróról 180 euróra, a szójáé 400-ról 600 euróra nőtt, mindkettő elengedhetetlen az állattenyésztésben. A PKS szerint az élelmiszerárak ráadásul az elmúlt években nem nőttek olyan mértékben, mint amennyire indokolt lett volna. „Míg az elmúlt tíz évben a bruttó bérek 107 százalékkal, az átlagos árszint pedig 60 százalékkal nőtt, az élelmiszerek csak 32,5%-kal drágultak“ - állítja Daniel Poturnay, a PKS elnöke, aki szerint az élelmiszeripar nyereségessége emiatt alig félszázalékos, vagyis 100 eurónyi bevételből csupán 50 centes nyereségük származik.

A rendkívül rossz termésre hivatkozva az élelmiszerárak növekedésével riogatott az elmúlt héten Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter is. Simon Zsolt, a Híd alelnöke, korábbi tárcavezető ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a kormány semmit sem tesz az áremelkedés enyhítéséért. „Nem csupán a rossz termés, hanem elsősorban Jahnátek és az egész Fico-kormány hozzá nem értése áll az áremelkedések mögött“ -vallja Simon. Szerinte az üzletláncok az élelmiszerek esetében ma is 70-150 százalékos árréssel dolgoznak. (mi, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?