llyen gyorsan még soha nem csökkentek az árak

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">Történelmi mélyponton az infláció Szlovákiában. Az átlagos árszint májusban 0,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen látványos áresésre Szlovákia történetében még nem volt példa, ráadásul az elkövetkező hónapokban sem kell drágulástól tartanunk.&nbsp;</span></p>

Szlovákiában 2014 novembere óta – legalábbis éves összehasonlításban – folyamatos az áresés. Az elemzők tavaly ugyan azzal számoltak, hogy idén már enyhe drágulás jöhet, ennek azonban egyelőre semmi jele. Épp ellenkezőleg, a Statisztikai Hivatal által tegnap kiadott elemzés szerint az áprilisban mért 0,4 százalékos éves áresést követően, májusban már 0,8 százalékkal csökkentek az árak. Ez a valaha mért legnagyobb éves áresés az ország történetében, az idei év szempontjából, azonban nem számít egyedülálló adatnak, hiszen az év első öt hónapjában is átlagosan 0,6 százalékkal estek az árak az egy évvel korábbihoz képest. 

Olcsó élelmiszer 

Persze ezúttal sem csökkent minden termék vagy szolgáltatás ára. A májusi áresés elsősorban az élelmiszereknek köszönhető, ezekhez ugyanis az elmúlt hónapban 4,2 százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban, 3,9 százalékkal olcsóbb azonban a közlekedés, és csaknem másfél százalékkal csökkentek a rezsiköltségek is. A szállodai és éttermi szolgáltatások ugyanekkor 2,4, az alkohol és a cigaretta pedig csaknem egy százalékkal drágult. 

Az elemzőknek a legnagyobb meglepetést az élelmiszerárak elmúlt havi alakulása okozta. „Májusban ugyanis nem csupán az egy évvel korábbihoz, hanem az áprilisihoz képest is 0,6 százalékkal csökkentek az árak. Ez már csak azért is meglepő, mert az élelmiszerárak májusban általában nőni szoktak. Az elmúlt tíz évben májusban átlagosan 0,8 százalékos drágulást mértek az előző hónaphoz képest. Az év ötödik hónapjában az előző havihoz képest utoljára 1999-ben csökkentek az árak. Meglepetést okozott azonban az éves áresés is, hiszen az elmúlt hónapban mért 4,2 százalékos csökkenésre 2009 óta nem volt példa” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. 

Egyelőre nincs baj 

Az általános árszínvonal csökkenésére, vagyis a deflációra a közgazdászok többsége negatív jelenségként, problémaként tekint, főként egy esetleges deflációs spirál kialakulásának a kockázata miatt. Defláció esetén ugyanis a lakosság többnyire elhalasztja a vásárlásait a további árcsökkenés reményében, ami tovább rontja a helyzetet. Egyelőre azonban nem fenyeget ez a veszély. „Szlovákia ugyan már több mint két éve deflációban van, az áresés üteme azonban továbbra is viszonylag alacsony, ami nem okoz kárt a gazdaságnak. Épp ellenkezőleg, a csökkenő energiaáraknak köszönhetően a lakosságnak több pénze marad a vásárlásra” – mondta Koršňák. 

Folytatódik az áresés 

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? Korábban az elemzők úgy gondolták, hogy idén akár már látványosabban is megugorhatnak az árak. „Az év első öt hónapjának az adatai alapján azonban már most elmondhatjuk, hogy az infláció idén is mínuszban végez, vagyis harmadik éve zsinórban csökkennek az árak. Ez csak abban az esetben változhatna, ha az idei termés a vártnál jóval rosszabbul alakulna, és ezért nőnének az élelmiszerárak, vagy ha a kőolaj világpiaci árának a kilengései miatt drágulna az üzemanyag” – vallja Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője. Koršňák szerint azonban egyelőre nincs olyan tényező, amely miatt látványosan nőhetnének az árak. 

Defláció Szlovákiában 
- Az átlagos árszint májusban 0,8%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen látványos áresésre Szlovákia történetében még nem volt példa. 
- A májusi áresés elsősorban az élelmiszereknek köszönhető, ezekhez ugyanis az elmúlt hónapban 4,2%-kal olcsóbban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban, 3,9%-kal olcsóbb azonban a közlekedés, és csaknem másfél százalékkal csökkentek a rezsiköltségek is. - Az elemzők szerint az áresés az elkövetkező hónapokban is folytatódik. (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?