Lelassult a szlovák és a magyar gazdaság

Pozsony |

<p>A szlovák és a magyar gazdaság sok mindenben különbözik, a gazdaság motorjának azonban mindkét országban a külföldi, elsősorban a német kereslet és az uniós források számítanak. Ha ezek akadoznak, a szlovák és a magyar gazdasági növekedés is lelassul &ndash; derül ki az uniós statisztikai hivatalok tegnap közzétett jelentéseiből.</p>

A szlovák és a magyar elemzők egybehangzó véleménye szerint a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez mindkét országban a nyugat-európai, és azon belül is elsősorban a német kereslet és az Európai Uniótól érkező pénzügyi támogatások járulnak hozzá. Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint ez utóbbiak tavaly felpörögtek, mivel az előző programozási időszakból fennmaradt pénzösszeg jelentős részét az utolsó pillanatban még lehívták, a tavalyi nagyobb merítés miatt azonban idén visszaestek az uniós támogatások. Ennél is fontosabb azonban, hogy az idei harmadik negyedévben látványosan lassult a német gazdaság növekedési üteme. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis tegnap közzétett elemzése szerint a harmadik negyedévben 1,5 százalékos volt az éves GDP-növekedés a 3,1 százalékos második negyedévi bővülés után.

Mindez rányomta bélyegét a szlovák gazdaságra is. A Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzése szerint a szlovák gazdaság a harmadik negyedévben látványos lassulást produkált. Míg a második negyedév gazdasági teljesítménye 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a harmadik negyed-évben ez már csak 3 százalék volt. 2014 utolsó negyedéve óta ez a legrosszabb adat, és az elemzők elvárásait is alulmúlja, hiszen ők legalább 3,4 százalékos növekedésben bíztak. Magyarországon is a pesszimistább elemzőknek lett igazuk, akik a gazdasági növekedés lassulását jelezték előre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idei harmadik negyedévben 2 százalékkal bővült csak a gazdaság az előző év hasonló időszakához képest. Az előző negyedévben még 2,6 százalékos volt az éves növekedés üteme. (mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?