Lejtőn a bankbetétek kamatai

Pozsony |

<p>Egyre kevésbé éri meg a pénzintézetek határidős betétein tartani a megtakarításainkat, ezek hozama ugyanis többnyire már az inflációt sem követi. Akik nagyobb hozamokra vágynak, azoknak a szakemberek a befektetési alapokat ajánlják.&nbsp;</p>

A tapasztalatok szerint azonban ez utóbbiakon lehet a legnagyobbat bukni is.

Az elemzők az idei évre 2 százalékos inflációval számolnak, vagyis nagyjából ennyit veszít majd a pénzünk az értékéből. Akik azt szeretnék, hogy a megtakarításaik ne veszítsenek az értékükből, azoknak így olyan befektetést kellene találniuk, amely évi 2 százaléknál nagyobb hozamot biztosít. A határidős betétek esetében ilyesmit ma már csak néhány pénzintézet biztosít. A legnagyobb éves kamatot a határidős betétekre a J&T Bank kínálja, amelynél ez eléri a 3 százalékot. Ehhez azonban az ügyfélnek minimum 10 ezer eurót kell elhelyeznie a számláján. Kétszázalékosnál nagyobb kamatot kínál a Postabank, a Privat banka és az OTP, 2 százalékosat pedig a Prima banka. Ami a bankokban közös, hogy az elmúlt időszakban szinte mindegyik csökkentette a betéti kamatjait – mondta Maroš Ovčarik, a Finančná Hitparáda pénzügyi portál ügyvezető igazgatója. A kamatcsökkentés mára már azokat az internetes bankokat sem kerülte el, amelyek korábban a magasabb kamatokkal vonzották az ügyfeleket. Az ING bank az elmúlt napokban például 1,6-ról 1,45 százalékra csökkentette az éves kamatot. Az év elejétől a legdrasztikusabb kamatcsökkentést azonban a Sberbank hajtotta végre, hiszen míg ennél az éves kamat az év elején még 2,75 százalék volt, mára ez 1,5 százalékra esett vissza. Aki nagyobb hozamokra vágyik, annak búcsút kellene intenie a konzervatív befektetési formáknak, és nem szabadna félnie a nagyobb kockázattól sem. Szlovákia lakosságának nagy része továbbra is a konzervatívabb befektetők közé tartozik, akik beérik az alacsonyabb hozamokkal is, csak hogy biztonságban tudják a pénzüket. Sokkoló adatnak számít például, hogy az emberek a megtakarításaik csaknem harmadát folyószámlákon tartják, amelyeken a kamat gyakran 0,1%-os. „Akik több pénzre vágynak, azoknak ezt az olyan befektetési formákban kellene keresniük, amelyekre nem vonatkoznak a betétvédelmi szabályok. Ezek közül a befektetési alapok örvendenek a legnagyobb sikernek” – nyilatkozta Ovčarik. A ČSOB által kínált KBC Equity Fund Euro Finance részvényalap hozama például tavaly elérte a 33,9 százalékot, vagyis jócskán lekörözte az elmúlt évre jelzett 3,6 százalékos inflációt. Több mint 25 százalékos hozamot biztosított azonban az UniCredit Bank által kínált Pioneer Funds-European Potential részvényalap is, és 17 százalék körüli hozammal számolhattak azok is, akik az Általános Hitelbank egyik kötvényalapjába vagy a Tatra banka Közép-európai Részvényalapjába fektették a pénzüket. Ovčarik azonban óva int az elhamarkodott döntésektől, hiszen az ilyen befektetések esetében soha nem lehet tudni, hogy a jövőben hogyan alakulnak a hozamok, hiszen egy-egy alap múltbeli kiváló teljesítménye nem nyújt garanciát arra, hogy a kedvező trend a jövőben is folytatódik. Ami biztos, hogy az emberek egyre nagyobb hányada elégedetlen a határidős betétekkel, így nem véletlen, hogy egyre több pénz áramlik a befektetési alapokba. A Szlovákiai Alapkezelők Szövetsége szerint a befektetési alapokban elhelyezett összeg az elmúlt hónapban elérte a 4,6 milliárd eurót, szemben az elmúlt év végi 4,37 milliárd euróval. (mi, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?