Lejtmenetben a szlovák korona

Pozsony. A közelgő parlamenti választások bizonytalan kimenetele és a kormány felelőtlen gazdálkodása az elmúlt hetekben a korona árfolyamának drasztikus eséséhez vezetett. Elemzők szerint a folyamatnak koránt sincs vége, a pénzügyminiszter szerint azonban a választások után stabilizálódik a helyzet.

A korona árfolyama ugyanakkor az első félévben még ígéretesen alakult, hiszen a cseh koronát követve folyamatosan erősödött az euróval szemben, április közepére elérve az eddigi legerősebb árfolyamát, a 41,375 korona/euró szintet. Ekkorra azonban megállt az erősödés, és a pénzpiacot egyre inkább a közelgő választások és a kormány felelőtlen gazdálkodása kerítették a hatalmába. Emiatt a hazai fizetőeszköz az elmúlt két hónapban több mint 8 százalékot vesztett értékéből, mára elérve azt a kritikus pontot, amit már a szlovák jegybank sem tudott higgadtan elviselni. Először a múlt héten szerdán avatkoztak be az árfolyam alakulásába, amikor mintegy 10-50 millió euró közötti összeget vetettek be a szlovák fizetőeszköz védelmében, aminek köszönhetően az árfolyam 44,8 korona/euró szintre erősödött. A beavatkozás hatása azonban nem volt hosszú életű, így a jegybank e héten hétfőn már kétszer is kénytelen volt interveniálni. A felhasznált összeget ezúttal sem tették közzé, elemzők szerint ez azonban ezúttal is több tízmillió euróban mérhető. A korona árfolyama hétfőn délelőtt 44,900 korona/euró szintre gyengült, majd a jegybanki beavatkozás után 44,560 korona/euró szintre erősödött, vagyis a beavatkozás inkább csak enyhíti az árfolyam esését, mintsem képes lenne azt megállítani.

František Hajnovič pénzügyminiszter szerint az árfolyamesés a külföldi befektetések elenyésző voltának, és a korábbi tervekhez képest rosszabb államháztartási hiánynak a számlájára írható. Szerinte a folyamat azonban csak időleges és a választásokat követően a fizetőeszköz újabb erősödésére számíthatunk. A korona év eleji árfolyamát a pénzügyminiszter felülértékeltnek tartotta, amely nem volt megalapozva konkrét gazdasági teljesítőképességgel, inkább csak a befektetők elvárásait tükrözte. Ezek azonban a az államháztartási deficit alakulása miatt nagyon gyorsan szétfoszlottak. Hajnovič szerint az árfolyamesésnek már sokkal hamarabb be kellett volna következni, így az most nem lenne ilyen dramatikus lefolyású. A korona árfolyamának választásokig várható alakulásáról a pénzügyminiszter nem hajlandó nyilatkozni, ugyanúgy mint a jegybankelnök, Marián Jusko sem. Pozitívumnak tekinti azonban, hogy a gyengébb árfolyam hatására csökkenhet a behozatal, és ezzel együtt enyhülhet a az ország külkereskedelmi hiánya. Elemzők az elkövetkező napokra, a jegybank folyamatos beavatkozásai ellenére is, a korona további gyengülésére számítanak. Többségük szerint az árfolyam a 44,450-45,00korona/euró sávban mozog majd. Állításukat alátámasztják a jegybank tegnapi beavatkozásai is, amikor a több hullámban, mintegy 50 millió eurót adtak el. A végrehajtott korrekció hatására az árfolyam 20 fillérrel 44,5 korona/euró szintre erősödött. Marián Jusko jegybankelnök szerint a elkövetkező napokban is elkövetnek mindent azért, hogy az árfolyam ne ugorjon 45 korona/euró fölé. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?