Lefékeződik a szlovák gazdaság

Pozsony |

<p>A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) ma lefelé módosította Szlovákia gazdasági kilátásainak mutatóit. A pénzügyi válságot figyelembe véve idén az intézet már nem számol a gazdaság 7,7 százalékos növekedési ütemével, ehelyett 7 százalékosat helyez kilátásba, ami ugyan visszaesés a tavalyi 10,4%-hoz viszonyítva, ám az Európai Unión belül még mindig az egyik leggyorsabb tempónak mondható.</p>

Jövőre még hevesebb lesz a gazdaság lefékezése: a 2009-es állami költségvetés kidolgozásakor 6,5 százalékos növekménnyel számoltak, ám a most ismertetett legfrissebb előrejelzés már csupán 4,6 százalékot tart valószínűnek. A közel két százalékpontos visszaesés Ján Tóth, az ING Bank elemzője szerint mintegy 10 milliárd korona (331,9 millió euró) bevételkiesést okoz a jövő évi büdzsében.

Visszatérve a Pénzpolitikai Intézet prognózisára, a bruttó hazai össztermék (GDP) jövő évi lassúbb növekedése ellenére Szlovákia Romániával verseng majd az európai unió leggyorsabb tempójú állama címért, ráadásul 2010-ben már újra valamivel gyorsabb ütemű fejlődés várható.

Mindent egybevetve az egy főre eső gazdasági teljesítmény alapján idén elérjük a 27 tagú unió átlagszintjének 71 százalékát, miközben 10 éve még csak az uniós átlag 52 százalékán mozogtunk. Tavaly Szlovákia az egy főre jutó GDP alapján (vásárlóértéken számolva) már megelőzte Magyarországot, idén visszaelőzi a recesszióba jutott Észtországot, további két év múlva pedig beérhetjük Máltát, valamint az első "régi" uniós tagot, Portugáliát - állítja a Trend gazdasági hetilap legfrissebb száma.

Az általános recesszió ellenére a friss koncepció nem számol a munkanélküliek növekedésével és a reálbérek befagyásával (úgy mint Magyarországon), jövőre az infláció hatásától megtisztított bérnövekedés közel 4 százalék lehet, a foglalkoztatottság mintegy 0,1 százalékkal pedig tovább nőhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?