Környezetvédő cementet kínál

Pozsony |

<p>Szlovákia az euró bevezetésének, továbbá az állami és magánerős PPP-projektek finanszírozásának köszönhetően továbbra is beruházásra alkalmas országnak számít – közölte tegnap Roland van Wijnen, a Holcim Slovensko építőanyag-gyártó cég vezérigazgatója.</p>

A Szlovákia vezető cementgyártójának (tavaly a rohožníki gyárában 1,5 millió tonna cementet állított elő) számító társaság 2008-ban közel 20%-kal növelte a forgalmát, túllépve a 150 millió eurót, korszerűsítette a komáromi telephelyét és Nagyfödémesen (Galántai járás) kavicsbányát vásárolt. Aki 2009-re vonatkozóan pontos tervekkel tud előrukkolni, az hazudik – mondta Alan Šišinački, a Holcim értékesítési igazgatója, ezzel is jelezve, a válság az építőiparba is begyűrűzött.

2009 elején visszaesett az építőanyagok iráni kereslet, de azt nehéz megállapítani, hogy ez a rossz idő vagy a krízis hatására történt. A cég új árstratégiát dolgozott ki, ennek lényege: kevésbé drágul a környezetbarát cementféleség, mint a portlandi típus. Az utóbbi kategóriában idén 8%-ot meghaladó drágulást ütemeztek be. A cég országosan 29 betongyárat működtet, tavalyi produkciója499ezertonna volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?