Korlátozott kereskedelem

Pozsony. Szakértői szintű egyeztetésekre kerül sor hétfőn, miután Szlovákia a cseh–szlovák vámunió tanácsának minapi ülésén bejelentette: behozatali korlátozásokat vezetne be a cseh húskonzervekre és az étolajra.

Pozsony. Szakértői szintű egyeztetésekre kerül sor hétfőn, miután Szlovákia a cseh–szlovák vámunió tanácsának minapi ülésén bejelentette: behozatali korlátozásokat vezetne be a cseh húskonzervekre és az étolajra. Pozsony azért tartaná fontosnak az intézkedés bevezetését, mert az utóbbi egy év alatt – elsősorban a multinacionális üzletláncoknak köszönhetően – ugrásszerűen megnőtt ezen termékek szlovákiai behozatala. Sem a gazdasági, sem pedig az agrártárca illetékesei nem árultak el konkrétumokat a behozott mennyiséggel kapcsolatban. Csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy az étolajak esetében az évközi behozatalnövekedés csaknem 250 százalékos volt. Szlovákia a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaira és a vámuniós szerződésre hivatkozva kezdeményezi a behozatali korlátozásokat, miközben az éves importkeretet az elmúlt három év átlagának szintjén állapítaná meg. Az agrártárca illetékesei hangoztatták, hogy nem válaszlépésről van szó, amiért Csehország – előzetes konzultációk nélkül – januárban ideiglenesen, júliusban pedig tartósan bevezette az édesítőszerekre vonatkozó behozatali korlátozásait. Igaz, Prága nem csupán Szlovákiával szemben lépett, a korlátozás más országokra is vonatkozik. Januártól megszűnik a cseh sörök behozatalát korlátozó kvóta. Pozsony értékelése szerint az intézkedés, amelynek keretében Csehország több éven át éves szinten mindössze 532 ezer hektoliternyi sört exportálhatott Szlovákiába, meghozta a várt hatást – a szlovákiai söriparnak sikerült szilárdítania pozícióját. Továbbra is „érzékeny”, azaz szigorúan monitorozott terméknek minősülnek a két ország kereskedelmében a péksütemények, a tésztafélék és a margarinok. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?