Klímamódosító porviharokat okoznak a terepjárók

Egyre gyakoribbak a tavaszi „véres esők” Nagy-Britanniában, nyaranta az Alpok csúcsain pedig jól látható az árulkodó vörös por – mondta egy glasgow-i konferencián az Oxfordi Egyetem földrajzprofesszora, Andrew Goudie. Nagy visszhangot kiváltó előadásában a kutató azt fejtegette, hogy mindkét jelenséget a Szaharából érkező por okozza, amelyre a szükségesnél sokkal kevesebb figyelmet fordít a tudományos világ. A tudós ötven év megfigyeléseit összevetve arra a következtetésre jutott, hogy Észak-Afrika egyes részein a tízszeresére, de az egész Szaharában és a tőle délre fekvő Száhel övezetben is a négy-hatszorosára nőtt az atmoszférába jutó por mennyisége, amely eléri az évi 2-3 milliárd tonnát. Műholdfelvételek alapján Goudie megállapította, a legtöbb – évi mintegy 1,3 milliárd tonna – homok a csádi Bodele-mélyedésből kerül a légkörbe. Ez a jelenség a legsúlyosabban Nigert, Csádot, Nigérit, Burkina Fasót és Mauritániát sújtja (a The Guardian brit napilap adatai szerint Mauritániában a hatvanas évek elején átlagosan évi két homokvihart regisztráltak, ma már mintegy nyolcvanat), de nem ritka a sivatagos ázsiai vidékek, Kína és Mongólia környékén sem. A BBC arról számolt be, hogy 2002-ben Dél-Koreában 25 porviharos nap volt, csaknem kétszer annyi, mint az ötvenes évek elején, és az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint Ázsiában évi félmillió ember korai halálát okozzák az így a levegőbe jutott szeny-nyeződések. A por ugyanis nem veszélytelen: más környezetkárosító anyagokkal keveredhet, betegségeket okozó mikroorganizmusokat is hordozhat. A kiszáradófélben lévő Aral-tó környékén például sokáig kiterjedt, öntözéses gyapottermesztés folyt, ezért az onnan érkező szemcsék allergiát okozó növényvédőszer-maradványokat tartalmazhatnak. Kínában pedig radioaktív részecskék kerülhetnek a légkörbe, hiszen nem is olyan régen még kísérleti atomrobbantásokat hajtottak végre a Lop-Nór sivatagban. A tüdőt megtámadó gombafertőzés, az úgynevezett völgyláz vagy a száj- és körömfájás kórokozóit is szállíthatják a porszemek, amelyek több ezer kilométeres távolságra is eljutnak. Ugyancsak a The Guardian írt a arról, hogy az USA-ba kerülő szaharai por fele Floridában landol, egyre gyakrabban okozva az ott élőknél légzőszervi problémákat. A karib-tengeri térségben egész korallzátonyokat pusztított el egy, hagyományosan az afrikai homokban élő gombafaj, míg Grönlandon egyebek közt azért olvadnak a jéghegyek, mert a felületüket beborító szaharai homok a napsugárzást elnyelve melegíti őket. Az óceánokra viszont éppen fordított hatással van a por. Elősegíti a planktonok szaporodását, amelyek szén-dioxidot nyelnek el, hűtik a vizet, így kisebb lesz a párolgás, kevesebb felhő alakul ki, csökken a csapadék, következésképpen nő az újabb porképződést elősegítő szárazság.

A legtöbb por az északi féltekén keletkezik. A Csád-tó felülete például a hatvanas évek óta a huszadára csökkent. Az erdők kiirtása, a legelők pusztulása tovább szaporítja a gondokat, amelyek közül a legújabbnak és az egyik legsúlyosabbnak azt tartja a professzor, hogy tevék helyett ma már négykerék-meghajtású autók szelik a sivatagokat. A tudós szerint az általa a népszerű terepjárókat gyártó japán cégről „toyotarizáció”-nak elnevezett jelenség azzal okoz veszélyt, hogy a gumikerekek ott is „felszántják” a sivatag felszínét, ahol évezredeken keresztül stabil volt: zuzmó, kavics vékony rétege fedte, nehezítve, hogy a finom por elszabaduljon. A professzor, ha rajta múlna, megtiltaná a dzsipeknek, hogy letérjenek a kiépített utakról.