Kínai tulajdonba kerül a Saab is

Stockholm |

<p>A kínai Youngman autógyár megvenné a csődbe jutott Saab autógyárat svéd lapbeszámoló szerint.</p>

A Senska Dagbladet hétfői számában azt írta, hogy a kínai vállalat 2 milliárd koronát, hozzávetőleg 270 millió eurót kínál a svéd autógyárért.

A Saab tavaly decemberben kért csőeljárást maga ellen, miután november óta nem fizetett bért a Trollhättan-i üzem 3.500 alkalmazottjának és több milliárd eurós tartozást halmozott fel beszállítóival szemben. Az autógyár kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve április óta nem termelt.

A Saab többségi tulajdonát 2010-ben vásárolta meg az időközben Swedish
Automobile-re keresztelt Spyker Cars a General Motorstól. 

A Saab Automobile vezérigazgatója Victor Muller, aki egyben a Swedish Automobile tulajdonosa, több kísérletet is tett a vállalat működési forrásainak előteremtésére kínai - többek között a Youngman - és orosz befektetők bevonásával, ami azonban főként a résztulajdonos General Motors ellenállásán minduntalan meghiúsult. A GM rendre megtagadta azoknak a licenceknek az átadását, amelyek a jelenlegi Saab modellek előállításához kellenek, mert tart a svéd kocsik versenyétől a kínai piacon, ahol a GM-nek igen erősek a pozíciói.

A svéd lapnak a Youngman alapítója elmondta: kész 12 milliárd koronát befektetni új Saab modellek kifejlesztésébe.

A Saab már a sokadik nagy nyugati autómárka, amelyet kínaiak vesznek meg: korábban a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?