Kína nagyvárosaiban minimálisan csökkent a munkanélküliség

Peking |

<p>Minimálisan csökkent a munkanélküliség Kína 65 legnagyobb városában májusban az előző hónaphoz képest.</p>

Az ázsiai ország statisztikai hivatalának adatai szerint a vizsgált 65 legnagyobb városban 5,1 százalék volt az átlagos munkanélküliség, ami 0,05 százalékponttal alacsonyabb az áprilisban mérthez képest. Éves összehasonlító adat azért nincs, mert a statisztikai hivatal csak a múlt év novemberétől végez ilyen számításokat. 

Elemzők szerint a statisztikák meglehetősen pontatlanok, a munkanélküliség ennél nagyobb lehet. A kimutatások alapja ugyanis a migráns munkások - a lakosság több mint 10 százaléka - nem szerepel azokban. Ez a magyarázata annak is, hogy a munkanélküliségi ráta még a gazdasági világválság 2009-es kirobbanását követően sem változott jelentősen, miközben Kínát sem hagyta érintetlenül a globális gazdaság megroggyanása.

A kormány el akarja kerülni a munkanélküliség jelentősebb növekedését, miután az idei első negyedévben hétéves mélypontra lassult az ország gazdasági növekedése. A kormány ezért azt tervezi, hogy idén 10 millió új munkahelyet teremt, amelyből több mint 3 milliót már létre is hozott az első negyedévben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?