Kína a nagy globális kockázat

<p>Kína jelenti a legfőbb kockázatot a világgazdaságra, az Európával kapcsolatos aggodalmak ugyanakkor enyhültek az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett legújabb befektetői felmérése szerint. A Barclays londoni befektetési és elemzőrészlege rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát.</p>

A héten elvégzett legfrissebb vizsgálata során a ház azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont japán intézményi kötvénybefektetőknek, hogy szerintük mely térségek jelentik a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra. A válaszadók 79,4 százaléka nevezte meg Kínát, 44,1 százalékuk szerint Európa is jelentős globális kockázati forrás.
    Kínával kapcsolatban erősödtek, Európa esetében jelentősen enyhültek a befektetői aggodalmak. A ház előző, két hónappal ezelőtti hasonló körkérdésére ugyanennek a befektetői körnek a 75 százaléka jelölte meg Kínát, 70 százalék pedig Európát komoly világgazdasági kockázati forrásként.
    Romlott a hangulat a Kínán kívüli felzárkózó gazdaságokkal kapcsolatban is. Ezt az országcsoportot az előző felmérésbe bevont japán intézményi kötvénypiaci befektetők 15 százaléka tartotta számon a világgazdaságra nagy kockázatot jelentő térségek között; a mostani Barclays-felmérés tanúsága szerint arányuk azóta 40 százalékra emelkedett.
    A kínai gazdaságból - elsősorban is a pénzügyi szektorból - eredő potenciális kockázatokra más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet.
    A Moody's Investors Service - a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja - minap ismertetett helyzetértékelésében azt állapította meg, hogy egyre nagyobb kockázatokat jelent a kínai pénzügyi rendszeren belül az úgynevezett árnyékbankok növekvő súlya. A Moody's szakértőinek becslése szerint a szabályozott kínai bankszektoron kívüli pénzügyi szolgáltatók által terjesztett hiteltermékek állománya - csak e szolgáltatók alaptermékeit tekintve - 2012 végén elérhette a 21 ezer milliárd jüant, ami a tavalyi kínai hazai össztermék (GDP) 39 százalékának felelt meg.
    A hitelminősítő szerint az árnyékbankok működése - mivel átláthatatlan, kevésbé szabályozott hitelfolyósítási gyakorlatról van szó - árfolyambuborékokat hozhat létre, és kockára teheti a pénzügyi stabilitást.
    Hasonló kockázati megfontolások miatt minősítette le nemrégiben egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings a hazai valutában fennálló kínai államadósság besorolását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a kínai gazdaságba kiáramló hitelmennyiség meredek emelkedése miatt nőttek a kínai pénzügyi stabilitást fenyegető kockázatok.
    A Fitch - amely az addigi "AA mínusz"-ról egy fokozattal "A plusz" szintre rontotta Kína szuverén hazai adósságának osztályzatát - a leminősítéshez fűzött elemzésében kiemelte, hogy a kínai gazdaságba áramló hiteltömeg 2009 óta sokkal gyorsabban nőtt a hazai össztermék növekedési üteménél. A cég becslése szerint az árnyékbanki szolgáltatások különböző formáit is beleszámítva elérhette a hazai össztermék 198 százalékát a kínai gazdaságba 2012 végéig kiáramlott teljes hitelmennyiség.
    Carson Block portfolió-befektető, a Muddy Waters Research nevű, Kínára szakosodott gazdaságelemző csoport alapítója minapi helyzetértékelésében kiemelte, hogy a kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" - vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány - halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?