Kikészítjük az oroszokat

Pozsony |

<p>A nyugati országok és Oroszország között tavaly kirobbant szankcióháborút a szlovák gazdaság &ndash; néhány céget kivéve &ndash; szinte egyáltalán nem érezte meg. Oroszország ezzel szemben egyre nagyobb problémákkal szembesül, és csak idő kérdése, hogy mikor kényszerül térdre.</p>

Oroszország tavaly augusztus 8-án rendelt el behozatali tilalmat az Európai Unió tagállamaiból, illetve Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából származó élelmiszerekre, köztük gyümölcsökre és halakra, válaszul arra, hogy az ukrán válságban játszott szerepe miatt kemény szankciókkal sújtották az említett országok.

Pótolták az orosz kiesést

A szankcióháború ugyan a szlovák–orosz kereskedelmi kapcsolatokat sem hagyta hidegen, a számok azonban csak első látásra rémisztőek. A szlovák statisztikai hivatal szerint Szlovákia Oroszországba irányuló kivitele az idei év első nyolc hónapjában 32 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához képest. Ehhez azonban tudni kell, hogy a szlovák kivitel alig 2 százaléka, nagyjából 995 millió eurónyi áru irányul az orosz piacra. Szlovákia számára e tekintetben ma már az Egyesült Államok is fontosabb kereskedelmi partnernek számít, hiszen az ottani piacon több mint egymilliárd eurónyi árut sikerült elhelyezniük a szlovák exportőröknek, miközben az oda irányuló kivitel csaknem a negyedével nőtt az elmúlt egy évben. Szlovákia kivitelének a 85%-a ráadásul az uniós tagországokban talál gazdára, márpedig az ezekbe irányuló szlovák kivitel az idei év első nyolc hónapjában több mint 5%-kal, 37,3 milliárd euróra nőtt. Szlovákia így az Oroszországba irányuló kivitel csökkenését szinte alig érzi meg. Oroszországnak ezzel szemben a szankcióháború komoly gondokat okoz.

Moszkvai mélyrepülés

Mára szinte nincs olyan főbb makrogazdasági terület, ahol ne a recesszió jeleit látnánk az orosz gazdaságban. Az orosz bruttó hazai termék (GDP) az idei harmadik negyed-évben az előző évhez képest már 4,3%-kal zuhant. A korábbi növekedés az ukrán katonai válság és az ezt követő kereskedelmi embargók bevezetése óta eltűnt a rendszerből. Mindezt mára a lakosok is megérzik a pénztárcájukon, az infláció ugyanis 15 százalék felett jár, vagyis ennyivel drágul az élet Oroszországban. Az orosz lakossági fogyasztás idén már 10%-os esésben áll, a legutóbbi, szeptemberi forgalmi adat pedig katasztrofálisnak nevezhető. Az orosz export volumene mindeközben majdnem feleződött 2014-hez képest. Az import sincs jobb helyzetben, a bevezetett kereskedelmi embargó, vagyis a beviteli tilalmak hatása miatt. Az idei év nagy törés az orosz gazdaság életében, de 2016 még durvább lehet. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerint kimerülhet az olaj- és gázbevételekből felállított orosz tartalékalap, ami a pénzügyi rendszer összeomlásához vezethet. (vlv, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?