Ki a gazdagabb? Magyar vs. szlovák milliárdosok

<p>A héten jelent meg a magyar milliárdosok listája. Csányi a leggazdagabb, a csehszlovák Andrej Babiš viszont őt is veri. Összehasonlítottuk a magyar és a szlovák milliárdosok vagyonát.</p>

Forintban és koronában milliárdosok, euróban ott még nem tartanak. Egyet kivéve. A napi.hu a héten közölte a magyar milliárdosok listáját. A bankcézár, befektető, MLSZ-elnök Csányi Sándor a legvagyonosabb 200 milliárd forinttal, ami 639 millió eurót ér mostani árfolyamon.

A listán csak kilencedik Simicska Lajos ismert oligarcha, vagyonát 83 milliárd forintosra saccolták (265 millió euró).

 

Megnéztük, hogyan állnak a magyarországi milliárdosok a szlovákiaiakkal összevetve – ehhez a Forbes legutóbbi, 2015-ös listáját néztük meg. Az első helyen egy szlovák származású, ám a rendszerváltás óta Prágában élő és vállalkozó cégtulajdonost, Andrej Babišt találjuk. Babiš az ANO nevű cseh párt elnöke, pénzügyminiszter.

A második helye már egy „valódi” szlovák pénzembert találunk, Ivan Chrenko a HB Reavis befektetőcég tulajdonosa (ők építették egyebek mellett az Aupark bevásárlóközpontokat). Chrenkónak az összeállítás alapján nagyobb a vagyona, mint Csányié.

Csak a harmadik helyre fért fel Jaroslav Haščák, a Penta egyik tulajdonosa. Ott van a listán a konkurens cégcsoport, a J&T három tulajdonosa is, Jozef és Patrik Tkáč (apa és fia), valamint Ivan Jakabovič. Miroslav Trnka, Rudolf Hrubý és Peter Paška az ESET nevű IT-cég alapító-tulajdonosai. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?