Ki a beteg, és ki nem?

Pozsony. Elkészítette az év első öt hónapjának gazdasági mérlegét az Általános Egészségbiztosító. Ebből kiderül, hogy a több mint 3,5 millió ügyfelet számláló (a lakosság 66,78 százaléka) intézmény a 2002-es évet 5 592 253 koronás veszteséggel zárta, ami május végéig további 240 millió koronával növekedett.

Pozsony. Elkészítette az év első öt hónapjának gazdasági mérlegét az Általános Egészségbiztosító. Ebből kiderül, hogy a több mint 3,5 millió ügyfelet számláló (a lakosság 66,78 százaléka) intézmény a 2002-es évet 5 592 253 koronás veszteséggel zárta, ami május végéig további 240 millió koronával növekedett.

Eduard Kováč igazgató elmondta, hogy az Általános Egészségbiztosító bevételei az év első öt hónapjában meghaladták a 15,6 milliárd koronát, míg a kiadások 15,2 milliárdra tehetők. A biztosítási díjak behajtása terén 95,6 százalékos hatékonysággal dolgoznak, ami jelentős előrelépést jelent az előző évhez viszonyítva. A kereseti igények e téren meghaladják a 7,6 milliárd koronát, 1,1 milliárd az orvosi ellátásért, 5,5 milliárd pedig a gyógyszerekért kifizetendő összegek nagysága. Bár az egészségbiztosító az Általános Hitelbank magánosítását követően 703,5 millió koronához jutott, ez még mindig nem fedezi a gyógyszertárakkal szembeni tartozásait.

Eduard Kováč igazgató kitért arra is, hogy – bár az Általános Egészségbiztosító az ország valamennyi kórházával szerződéses viszonyban áll –, szakemberei felül fogják vizsgálni a kórházi kezelés indokoltságát. Tapasztalataik alapján az ország egyes részeiben visszaélések történnek e téren. Néhol a kórházban ápolt betegek 15-40 százaléka kezelhető volna ambuláns módon is. A leggyakoribbak az úgynevezett „szociális alapon” történő beutalási esetek; olyan, elsősorban idős egyénekről van szó, akiknek az állapota nem kívánja meg feltétlenül a kórházi kezelést, ám anyagi lehetőségeik nem engedik meg a gyakori orvoslátogatást, vagy képtelenek fedezni a drága gyógyszerek árát.

Sokan előzetes kivizsgálás, látlelet nélkül kerülnek kórházba, a körzeti orvosok pedig gyakran túl sok szakkivizsgálást végeztetnek el.

Elképzelhető tehát, hogy a betegek rövidesen az egészségbiztosítók előtt fognak sorakozni, arra várva, hogy kiderüljön: valóban betegek-e, vagy sem. (l. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?