Kevesebb táblagép fogyhat

<p>A nagyobb méretű okostelefonok által támasztott konkurencia és az új készülék kategóriák, például a viselhető eszközök megjelenésének lehetősége miatt csökkentette a táblagépek világpiaci forgalmára vonatkozó előrejelzését az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat.</p>

Az IDC pénteken közzétett közleményében az idei táblagép forgalmat 227,4 millió készülékre becsüli, kevesebbre korábbi 229,3 milliós előrejelzésénél. A 2012-es táblagép értékesítésekhez azonban még az idei csökkentett előrejelzés is 57,7 százalékos növekedést jelent.
   

A táblagép világpiaci forgalom még a kissé visszafogott becsléssel együtt is rohamos mértékben növekszik majd a következő években és 2017-re eléri a 407 millió darabot.
   

Nő a munkára használt táblagépek részaránya az összes értékesítésen belül. Miközben tavaly a táblagépeknek 90 százalékát még szórakoztató elektronikai készülékként vásárolták meg és 10 százalékát munkavégzés céljára, addig 2017-re az arány már 80:20 százalékra tolódik majd el az IDC szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?