Kevesebb benzint vásárolunk

Pozsony. A szlovákiai benzinárak újabbnál újabb történelmi rekordokat döntenek, így nem csoda, hogy a töltőállomások forgalma az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett. Az idei első félévben csaknem 5 százalékkal kevesebbet tankoltunk, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Míg idén januárban három koronával volt drágább a benzin, mint a tavalyi év elején, áprilisra a különbség öt, júniusra pedig már hét koronás voltA tavalyi év első hat hónapjában 30 millió literrel több üzemanyagot vettünk, mint egy évvel korábban. Idén megfordult a helyzet: 15 millió literrel kevesebbet engedhettünk meg magunknak, mint tavaly. A fogyasztás alakulása híven követte az áremeléseket. Míg idén januárban három koronával volt drágább a benzin, mint a tavalyi év elején, áprilisra a különbség öt, júniusra pedig már hét koronás volt.

A gazdasági elemzők szerint az olajár növekedéséhez egyszerre több tényező is hozzájárult. Az egyik legfontosabb az olajárak növekedése. Szakértők szerint azonban mára már semmi sem indokolja ezt a magas árat. Miután a Jukosz a napokban bejelentette, hogy 6 százalékkal növeli idén olajkitermelését, és az iraki feszültség is enyhült valamelyest, semmi nem indokolja az olajárakban lévő 12-15 dolláros kockázati prémiumot, a nyersanyag árának ismét 40 dollár alá kell esnie – állítják a szakértők.

Az olajár augusztus 20-án 49,40 dolláron 21 éves csúcsot döntött. Azóta azonban folyamatosan zuhan a jegyzés, a múlt héten 7,7 százalékkal lett olcsóbb a nyersanyag. Múlt csütörtökön három hete legalacsonyabb szintjére csökkent az olajár, az OPEC adatai szerint nyersolaj-kosarának ára 40,45 dollár volt. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj pénteken hordónként 40,33 dollár volt a legközelebbi határidőre, októberi szállításra a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén. A Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége ráadásul további áresésre számít, a meginterjúvolt 39 szakemberből 19 további olcsóbbodásra számít. Egyes vélemények szerint e héten 40 dollár alá is beeshet a kurzus.

Az olajár csökken, de azt akarjuk, hogy egészen 30 dollárig süllyedjen – jelentette ki Purnomo Yusgiantoro OPEC-elnök egy jakartai lapnak nyilatkozva. Az OPEC még szeptember 14-i ülése előtt át akarja tekinteni meglévő kapacitásait, hogy a tanácskozáson az esetleges kitermelés-emelésről döntsön. Az OPEC hivatalos kitermelési kvótája augusztus eleje óta napi 26 millió hordó, de piaci elemzők szerint a tagországok valós kitermelése meghaladja a 29 millió hordót naponta.

Az olajárak emelkedésének a levét leginkább a 91-es oktánszámú benzint tankolók isszák meg. Ez a réteg, amely csak a legolcsóbb benzinfajtát engedheti meg magának, az elmúlt fél évben csaknem a harmadával csökkentette benzinfogyasztását. A legkeresettebb, 95-ös oktánszámú benzin fogyasztása az elmúlt időszakban nagyjából megmaradt a tavalyi szinten.

Az áremelések természetesen a nagyobb cégeket sújtják a leginkább. Nem csoda, ha épp a vállalatok sürgetik a legjobban a kormányt arra, hogy csökkentse a benzin árába beépített adók mértékét, amelyek az elmúlt időszakban az ár 60 százalékát teszik ki. A pénzügyminisztérium azzal utasítja vissza a kérelmüket, hogy az adócsökkentés nem biztosítja az automatikus áresést. Peter Papanek, a pénzügyminiszter szóvivője szerint a legutóbbi negatív példát épp Magyarország szolgáltatta, ahol a fogyasztói adó csökkentésének köszönhetően sem lett olcsóbb a benzin, csak az állami bevételek estek vissza. A szlovák pénzügyminisztérium ezért ugyanúgy akar eljárni, mint a többi európai ország. Az EU pénzügyminiszterei ugyanis még idén júniusban megegyeztek, hogy egyoldalúan nem csökkentik a benzin fogyasztói adóját.

A pénzügyminisztérium amiatt sem aggódik, hogy a magasabb benzinárak miatt esetleg a vártnál nagyobb lenne a hazai infláció, vagy a keresletcsökkenés miatt esetleg kevesebb pénz folyna be az államkasszába adók formájában. Papanek szerint annak ellenére, hogy a benzinárak valóban megugrottak, az átlagos infláció nem lesz olyan magas, mint azt a tárca eredetileg feltételezte. A pénzügy az idei évre az állami költségvetés tervezetében eredetileg 8,1 százalékos pénzromlásra számított, a gazdasági mutatók kedvező alakulásának köszönhetően ezt azonban már júliusban 7,8 százalékosra csökkentette. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy az államilag szabályozott árak nem voltak olyan jelentős hatással az átlagos inflációra, mint azt korábban várták. (P, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?