Kedvezmény a nyugdíjasoknak

Pozsony |

<p>A jövőben a városok és falvak az általuk kiadott önkormányzati rendeletekben szabhatják meg, hogy a hulladékszállítási díj esetében milyen kedvezményekben részesítik az adott településen élő nyugdíjasokat és súlyos egészségkárosodottakat.</p>

Legalábbis ezzel számol a pénzügyminisztérium, amely – a települési önkormányzatok igényeire reagálva – több módosítást is tervez a helyi adókról szóló jogszabályban, amelynek a módosítástervezetét a minisztérium most bocsátotta tárcaközi egyeztetésre. Ha a módosításokat a parlament is elfogadja, azok idén november elsejétől léphetnek életbe.

A jelenleg érvényes szabályok szerint az önkormányzatok az adó megállapításánál csak az adóalanyok által benyújtott egyéni kérvények alapján dönthetnek a kedvezmények odaítéléséről, ami sok önkormányzatnak jelentős adminisztratív terhet jelent. Az új jogszabály pontosabban meghatározza majd azt is, hogy a települések milyen szemétdíjat vezethetnek be. Az építményadó esetében pedig olyan módosításokat terveznek, amelyek a mélygarázsok építését ösztönöznék a hagyományos garázsokkal szemben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?