Jövőre 4,8%-kal kerül többe az áram

Pozsony |

<p>Januártól átlagosan 4,82 százalékkal drágul az áramszolgáltatás – az erről szóló döntését az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tegnap azzal indokolta, hogy a megújuló energiaforrások hasznosításának támogatására fordított összeg 527%-kal nő. Az áremelést kiváltó megújuló energiaforrások közül a legnagyobb rizikót a naperőművek jelentik.</p>

„Az Árszabályozási Hivatal hosszabb ideje figyelmeztet arra, hogy a fotovoltaikus naperőművek kapacitásának a növelése negatív hatással lesz a lakossági áramszolgáltatás árára” – állítja Miroslav Lupták, az ÚRSO szóvivője. Az ÚRSO szerint jövőre a most jelzettnél akár nagyobb is lehetett volna az áremelés. Hogy erre végül nem kerül sor, az a parlament által elfogadott törvénymódosításnak köszönhető, amely visszafogta a megújuló energiaforrások, elsősorban a naperőművek masszív támogatását. „Ha az összes, korábban tervezett fotovoltaikus naperőmű felépült volna, a villanyáram jövőre 12%-kal is drágulhatott volna. Az áramszolgáltatási rendszer működtetésének költségei, amelyek a fogyasztói ár 5%-át teszik ki, és amelyek az áremeléshez leginkább hozzájárultak, a megújuló energiaforrások támogatásán kívül, a hazai szénbányászat támogatását is magukba foglalják.

Az ÚRSO szerint a villany árát befolyásoló többi tényező az elmúlt időszakban stabilizálódott, ezek miatt így nem kellett növelni az árat. Lupták elmondta, a fogyasztói ár 46%-át kitevő áramszolgáltatási díj jövőre 0,13 százalékkal, az árképzésnél 32%-os súllyal bíró szállítási díjak pedig 0,44 százalékkal csökkennek. A lakossági áramszolgáltatás díja legutóbb az idei év elején változott, amikor átlagosan 2,87%-kal csökkent, míg a múlt év elején 0,11%-kal nőtt. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?