Jövő héten nyit a 112. BNV

<p>A 112. Budapesti Nemzetközi Vásár és Bútorvilág szeptember 10-én nyit a Budapesti Vásárvárosban, a kiállítás szeptember 14-ig tart - jelentette be György Miklós, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Az 15.500 négyzetméteres kiállításon 20 ország, 490 kiállítója mutatkozik be elsősorban otthon, energiatakarékosság, egészséges életmód, divat és kultúra témakörben.</p>

Az idén először mutatkozik be díszvendég a vásáron, amely India lesz - mondta.

India mintegy 70 céggel lesz jelen az eseményen, az első napon üzletember-találkozót szerveznek számukra.

Reményiné Tihanyi Klára, a Hungexpo Zrt. divízió igazgatója elmondta: az idei vásár rövidebb lesz az eddigieknél, ugyanakkor mind az öt nap tematikus programokkal várják a látogatókat.

A szeptember 10-i szakmai napon a kiállítók meghívottjai látogathatják ingyenesen a vásárt, 11-én a nyugdíjasoknak, 12-én pedig a nőknek nem kell fizetniük a belépőért.

Reményiné Tihanyi Klára hangsúlyozta, hogy a megváltott belépőjegyek ára egyes standokon levásárolható.

Az eddigi vásárokhoz képest nagyobb arányú a külföldi megjelenés, a kiállítók a bútorok mellett többek között egészséges élelmiszerekkel és kozmetikumokkal jelennek meg a rendezvényen.

A sajtótájékoztatón kiosztották a BNV díjait, a nagydíjat a Proergo International s.r.o nyerte egy gerinckímélő irodaszékkel, különdíjat kapott még a Hobbylánc Kft., az Isoteq Magyarország Kft. és a Pro-Koncept Zrt. is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?