Jóval kevesebb gázt fogyasztun

Pozsony. Az elmúlt év első felében tapasztalt rendkívül meleg időjárás a Szlovák Gázművek (SPP) gazdasági eredményeire katasztrofális hatást gyakorolt. A társaság 2007-es adózás utáni nyeresége 16,8 milliárd korona volt, 7,2 milliárd koronával alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Nem kell megijedni a gázóra leolvasásakor. Az átlagosnál melegebb időjárás miatt ugyanis kevesebb földgázt fogyasztottunkČTK-felvételAz SPP tavaly 5,7 milliárd köbméternyi gázt adott el, 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – nyilatkozta Philippe Boucly, az SPP igazgatótanácsának elnöke. Boucly szerint a társaság történetében ez negatív rekordnak számít, hiszen még soha nem adtak el ilyen kevés földgázt. Az eladások annak ellenére csökkentek, hogy a társaság ügyfeleinek a száma tavaly 5 ezerrel nőtt. A legnagyobb mértékben a háztartások fogyasztása esett vissza, csaknem 14 százalékkal, miközben a lakossági gázárak az idei év elején négy százalékkal csökkentek.

A nyereség visszaesése ellenére a cég tegnapi közgyűlése úgy döntött, hogy a részvényeseknek 24 milliárd koronás osztalékot fizetnek, amihez az elmúlt években felhalmozott nyereséget is felhasználják. Mivel az állam az SPP többségi tulajdonosa, az államkasszába ennek köszönhetően 12 milliárd korona folyhat be. Az SPP vezetése szerint idén a tavalyihoz hasonló gazdálkodásra számítanak. A gáz árát befolyásoló kőolajárak az idei év első felében is meghaladták a hordónkénti 100 dollárt, ráadásul az SPP most tárgyal az orosz féllel az elkövetkező időszak árairól, ami Szlovákia számára minden jel szerint nem lesz a legkedvezőbb. A Szlovák Gázművek továbbra is tárgyal az orosz Gazprommal az elkövetkező évek árairól. „Az orosz fél más országoknak már növelte a gáz árát, és ez Szlovákiát sem kerülheti el” – állítja Bernd Wagner, az SPP igazgatótanácsi tagja. Az SPP többségi tulajdonosa ugyan az állam, a céget azonban a kisebbségi részvényesek, a Gaz de France és a Ruhrgas képviselői irányítják.

Az SPP képviselői szerint egyre nagyobb figyelmet szentelnek a lakossági ügyfeleiknek. Tavaly bővítették az információs rendszerüket. Az ügyfeleknek a 0850/111 363-as telefonszámon nyújtanak tájékoztatást. Tavaly ezt a számot 530 ezren tárcsázták. Kérdéseinket feltehetjük azonban a [email protected] e-mail címen is, amit az elmúlt évben 44 ezren vettek igénybe. Az SPP ezen kívül tavaly júliusban bevezette a Plus Senior szolgáltatását, amelynek köszönhetően a 65 évnél idősebb ügyfeleiknek kedvezményes árakat kínálnak. Ez utóbbi szolgáltatást, vagyis a havi 50 koronás átalányárat az elmúlt év végéig 170 ezer háztartás vette igénybe.

Az SPP leányvállalata, a Nyugat-Európába irányuló tranzitot biztosító SPP eustream, tavaly 1,4%-kal kevesebb, összesen 72,8 milliárd köbméternyi gázt szállított A leányvállalat nettó nyeresége így 2007-ben 3,1 milliárd korona volt. Ez enyhén alacsonyabb profit, mint amire számítottunk – állítja Andreas Rau, a társaság igazgatótanácsi elnöke. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?