Jól vigyázzunk, kinek hirdetünk!

Budapest/Pozsony. Magyarországon tízezernél is többen károsodhatnak az utóbbi évek legnagyobb pilótajáték-gyanús ügyletében: egymás után válnak fizetésképtelenné vagy tűnnek el az autóreklámozással foglalkozó cégek. A magyar botrány számunkra is tanulságos, hiszen Szlovákiában is felbukkantak olyan cégek, amelyek hasonló feltételekkel kínálnak pénzt az autónkra ragasztott reklámokért.

Reklám, négy keréken. Mókás megoldás, ám az már egyáltalán nem vicces, amikor a cég nem fizet a hirdetési felület után.ČTK-felvételA reklámautós cégek 2004 körül jelentek meg Magyarországon. Szolgáltatásuk lényege: egy kocsi törlesztőrészleteinek átvállalását, vagy havi fix jövedelemet kínálnak az autósoknak, cserébe azért, hogy az új vagy használt kocsijukon hirdetéseket helyeznek el. Használt autó után cégtől függően havi 30-50 ezer forintot, új autó esetében pedig a törlesztőrészlet 40 ezer forintig történő átvállalását ígérték az ügyfeleknek, Szlovákiában pedig havi 7000 korona körüli összegről van szó. A piac két domináns szereplője, az Il Ferro és a Hírautó ajánlatában azonban több buktató is volt. Ha használt autóját akarta reklámokkal teleragasztani az ügyfél, akkor a cégtől és a szerződés időtartamától függően 170-340 ezer forint regisztrációs díjat kellett kifizetnie. Nálunk például az egyik ilyen cégnél 25 ezer korona a regisztrációs díj (két év esetében), 4 évre pedig 40 ezer korona. Új autót pedig – hiába a vonzó nullaszázalékos kezdőrészlet és az átvállalt törlesztőrészletek – kizárólag a velük szerződésben álló kereskedéseknél vásárolhatott az ügyfél listaáron, és semmilyen kedvezményt sem vehetett igénybe.

A magyar rendőrség nem feljelentés alapján, hanem hivatalból kezdett el vizsgálódni az Il Ferro cégnél, márpedig panaszosok akadnak szép számmal: az Il Ferro február óta nem fizet nyolcezer ügyfelének, akik autójukon reklámmatricát helyeztek el havi fix összeg vagy a kocsi törlesztőrészletének fejében. Múlt héten a másik nagy autóreklámos cég, a budapesti székhelyű Hírautó Kft. is arról tájékoztatta 1200 ügyfelét, hogy képtelen időben fizetni. Ugyancsak a múlt héten egy kevésbé ismert, szintén autómatricázással foglalkozó cég, a Mobil Reklám Hungária Kft. bizonytalan időre bezárt.

Magyarországon már a kezdetekben is felmerült a gyanú, hogy a cégek nem a kocsikon lévő reklámfelületek értékesítéséből, hanem az új ügyfelek regisztrációs díjaiból, illetve a márkakereskedőktől kapott jutalékból fizetik ki a többiek havidíját. De egy jó darabig ez a feltételezés nem sokakat érdekelt – hiába intett óvatosságra például a Magyar Lízingszövetség – ugyanis akkor még mindkét cég pontosan fizette a havidíjakat. Az első viharfelhők az év elején kezdtek gyülekezni. Az Il Ferro korábbi tulajdonosa, Laskay Róbert hirtelen kiszállt a cégből, annak ellenére, hogy korábban hosszú távú terveiről számolt be a sajtónak. Az új tulajdonos-ügyvezető februártól a huszonéves Körmendi Ákos lett. Ekkor már nem fizetett a cég, ám eleinte a tulajdonosváltásra és az átutalásos rendszerre való átállásra hivatkoztak. E héten aztán több ezer ügyfél szerződéseit találta meg a köztévé híradójának stábja egy interjú után az Il Ferro volt budapesti telephelyének udvarán: minden dokumentum tartalmazza a felek részletes adatait: adóazonosító jelét, személyi igazolvány számát, pontos címét, bankszámlaszámokat. A magyar esetek kapcsán tehát érdemes óvatosan bánni a nálunk is felbukkanó hirdetőautós cégekkel. (oo, m, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?