Jól teljesített idén eddig a szlovák tőzsde

Pozsony |

<p>Brutálisan rosszul indult az idei év a részvénybefektetők szempontjából világszerte, nem így Szlovákiában.</p>

A New York-i tőzsde részvényeinek szélesebb körét felölelő S&P 500 index például idén eddig 8 százalékkal süllyedt, a nyugat-európai részvények még ennél is nagyobb mértékben gyengültek.

A kicsinyke szlovák SAX tőzsdemutató ezzel szemben 6,4 százalékkal erősödött az év elejétől péntekig, az elmúlt 12 hónapban pedig 36,6 százalékkal emelkedett az index.
    
A pozsonyi tőzsde annak ellenére jól szerepel, hogy a piaci tőkeértéke alapján három vezető részvénye közül kettő banki papír, a harmadik pedig a Slovnaft olajfinomító. Globálisan épp a banki és az energiaipari részvények kapták idén eddig a legnagyobb pofont a piacokon, így például az európai banki részvények árfolyama átlagosan 22 százalékkal gyengült.
    
Elemzők szerint, ami a pozsonyi tőzsde malmára hajtja a vizet, az a stabil szlovák gazdaság és az a tény, hogy kicsi piacról van szó.
    
A pozsonyi tőzsde összes részvényének piaci tőkeértéke 4,3 milliárd euró volt idén január végén. A börze tavalyi, egész évi forgalma alig haladta meg a 16 millió eurót.
    
Megfigyelők szerint épp a likviditás hiánya az egyik ok, amiért a szlovák értéktőzsdét elkerülte a jelenlegi globális lejtmenet.
    
A tőzsde ellenálló képességéhez hozzájárul a stabil szlovák gazdaság is.
    
Az Európai Bizottság legújabb előrejelzése szerint az idei szlovák hazai össztermék (GDP) 3,2 százalékkal nő, a GDP-arányos államadósság pedig 52 százalék körül lesz. Az euróövezet egészében a GDP idén 1,7 százalékkal nő, a GDP-hez mért államadósság 93 százalék.
    
Megfigyelők szerint semmi jel nem mutat arra, hogy a közeljövőben a cégek megrohannák a pozsonyi értéktőzsdét, hogy ott bocsássák ki újabb részvényeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?