Jó eséllyel pályázunk az euróra

Pozsony. Egyre nagyobb az esélye annak, hogy Szlovákia 2009 januárjától bevezetheti az eurót. Júniusban a hazai gazdasági elemzők szerint ennek 76 százalékos volt az esélye, ami az elmúlt hónapra 78 százalékra nőtt.

Nálunk lassan már minden az euró körül forog. A tervezett információs kampány az események forgatagában segíti a tisztánlátást.AP-felvéteAz INEKO gazdaságkutató intézetnek és a Gazdasági Elemzők Klubjának (KEA) az elemzése szerint Szlovákia az elkövetkező időszakban javíthat a költségvetési gazdálkodásán, épp ezért nagyobb eséllyel teljesítheti majd az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat. A gazdasági elemzők szerint az államháztartási hiány idén nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékát, ami kedvezőbb, mint a kormány által várt 2,9%-os deficit (az euró bevezetésének egyik feltétele a max. 3 százalékos hiány). Elena Kohútiková, a jegybank előző alelnöke szerint az állami költségvetésbe idén nagyobb összeg áramlik, mint azt eredetileg feltételezték, a Fico-kormánynak így nem kellett visszafognia a kiadásokat ahhoz, hogy csökkentsék a költségvetési hiányt.

A gazdasági elemzők az optimizmus ellenére továbbra is több rizikóval számolnak az euró bevezetése során. Ján Kovalčík, a Trend gazdasági lap elemzője szerint az euró bevezetése szempontjából rendkívül fontos tényezőnek számít, hogy Szlovákia képes lesz-e elhitetni az európai pénzügyőrökkel, hogy a közös európai fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges kritériumokat az elkövetkező években is be tudja tartani. Kovalčík szerint a kormány nyilatkozataiból egyelőre nem ez derül ki. Vladimír Tvaroška volt pénzügyi államtitkár szerint az egyik legnagyobb rizikót azok az állami intézmények jelentik, amelyeknek a hiányát eddig nem számították be az államháztartási deficitbe, ugyanakkor a jövőben ezt az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat könnyen megteheti. Rizikófaktornak számít az önkormányzatok költségvetése is, amit az állam nem ellenőriz.

Az INEKO júniusi felmérésén 14 gazdasági elemzőt kérdeztek meg. Közülük 13-an gondolták azt, hogy Szlovákia 2009 januárjától bevezetheti az eurót. Csak egy elemző vallja azt, hogy másfél év múlva képtelenek leszünk bevezetni a közös európai fizetőeszközt. A megkérdezett elemzők közül 12-en attól sem zárkóztak el, hogy felmérjék a szlovák korona átváltási árfolyamát. Másfél év múlva az elemzők szerint egy eurót 32-33,70 koronáért válthatunk át. Kohútiková szerint azonban épp az árfolyammozgások jelenthetik a legtöbb rizikót az euró bevezetése során. „Olyan ország vagyunk, amely kihasználja az árfolyammozgások pozitív hatását, biztos vagyok azonban abban, hogy a korona jelenlegi árfolyama megfelel az euró bevezetéséhez szükséges elvárásoknak” – állítja a jegybank volt alelnöke. (mi, t)

Kampányrajt: hatan versengenek

Pozsony. A pénzügyminisztérium tegnap hat ajánlatot kapott a tervezett eurókampány kivitelezése tárgykörében. Igor Barát, az euró bevezetésének kormánybiztosa tegnap közölte: a hét végéig kiválaszthatják a nyertes koncepciót. A lakosság széleskörű tájékoztatását szolgáló információs kampány a tervek szerint 2008 derekán csúcsosodna. Mintegy 150 millió korona ráfordítással hirdetések, szórólapok, előadások útján ismertetnék meg a lakossággal az euró 2009-es átvételével járó változásokat, kihívásokat. Emlékeztetőül: az eurókampány első két tendere kudarcba fulladt. (akt, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?