Januártól indulhat a pozsonyi főállomás átépítése

Pozsony |

<p>Jövő év elején megkezdődhet a pozsonyi főállomás átépítése - tette közzé hétfőn Igor Ballo, a beruházást kivitelező IP Slovakia cég képviselője.</p>

Miután a társaság megkapta a kivitelezéshez szükséges területrendezési tervet, az építési engedély kiállítása már csak hetek kérdése lesz. 2011-től fokozatosan lebontják az eredeti állomás épületéhez épített csarnokot, a régi épületet pedig felújítják.
Az utasoknak is számos nehézségre kell felkészülniük, két évre ugyanis kizárják a forgalmat az állomásról; a buszok, trolik és villamosok megállóit ideiglenesen áthelyezik, az átépítés után ezek a megállók a föld alatt lesznek. A beruházónak jelenleg egy másik kihívással is szembesülnie kell: a vasútállomás csarnokát a jövő évi jégkorong-világbajnokság idején fogják lebontani, tehát akkor, amikor több tízezer turista érkezik a fővárosba.
Igor Ballo szerint a munkálatokat megpróbálják úgy igazítani, hogy azok a legkevésbé zavarják az utasokat. Számos korlátozás viszont így is elkerülhetetlen lesz. „Ezt is megpróbáljuk megoldani, mérnökeink már keresik a járható utat“ - mondta Ballo. A szó szerint tetőtől talpig átépített pályaudvart, az előtte elhelyezkedő térrel, bevásárlóközponttal, földalatti buszmegállóval és irodaházzal, vélhetőleg 2012 végén, 2013 elején fogjákmegnyitni. A beruházás, beleértve a kiszélesített utakkal, áthelyezett villamossínekkel, térrendezéssel, továbbá a komplexum kibővítésével együttesen mintegy 250 millió eurót emészt fel. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?